Rozhovor bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2018
?
Monika Laceková – tretia zľava
NARODILA SA (NIELEN) PRE TVORBU S TEXTILOM
Po roku 2000 sa začala obec Hamuliakovo prudko rozrastať. V roku 2006 sa do obce, kde našla svoju lásku (v súčasnosti už manžela), prisťahovala aj módna návrhárka Monika Laceková so svojim vtedy 10 ročným synom. Hľadala kľud a pokoj. Sama vyrastala na dedine, obklopená prírodou a ľuďmi. S cieľom priblížiť sa k miestnej komunite a spojiť ľudí, ktorí tu už žili s tými, ktorí sa sem prisťahovali, po otvorení kultúrneho domu v decembri 2006 ponúkla deťom spôsob trávenia voľného času – tvorivé Design dielne. Vychádzala zo svojej profesie, dielne sa sústreďovali na výučbu rôznych výtvarných techník a vlastnoručné zhotovenie výrobkov. Nadšenie a záujem detí a rodičov bol taký veľký, že padlo rozhodnutie otvoriť krúžok s novými technikami aj pre nových záujemcov. A tu bol zrod myšlienky vytvoriť z provizórnych priestorov v kultúrnom dome centrum voľného času. Slovo dalo slovo a vznikol Klub Zvonček. Prečo Zvonček? Ako Monika hovorí, vyrastala na dedine a hlas zvona znamenal, že niečo sa deje a zvoláva ľudí. Preto sa rozhodla tento klub nazvať Klubom Zvonček. Hoci Design dielne s Monikou v súčasnosti už neprebiehajú, ale Klub naďalej funguje a poskytuje voľnočasové aktivity.
Monika, zostali ste pri Vašej profesii za tie roky? Robíte ešte návrhárstvo?
Áno, patrím k ľuďom, pre ktorých práca je aj koníček. Napriek tomu, že doba nie je ľahká a nie je najvhodnejšia pre umelcov, naďalej sa tomu venujem. V súčasnosti môj záber je už ale širší – niekedy sú to šaty, niekedy textilná tvorba, krúžky, výšivky, takže točím sa stále v textilnom svete.
Čo Vás teraz najviac zamestnáva?
Momentálne je to „Ateliér 71“. Je to remeselnícky dom odevného dizajnu. Je to niekoľkoročná myšlienka v mojej hlave, ktorú som sa snažila zhmotniť a zviditeľniť. Malo by to byť miesto – ateliér, kde sa zastavil čas. Dá sa to vysvetliť rôznym spôsobom – mojim cieľom je, aby ľudia, ktorí sem prídu, skutočne mali pocit, že sa tu zastavil čas, aby zabudli na bežné starosti a oddýchli si.
Kde sa nachádza Ateliér 71 a kedy sa otvorí?
Tento remeselnícky dom sa nachádza v Dunajskej Lužnej. Je to priamo na hlavnej ceste, v križovatke. Takýto dom si zaslúži byť na križovatke. Tak ako zvon má charakter zvolávania ľudí, aj tento remeselnícky dom slúži na stretávanie sa ľudí z rôznych kútov. Ateliér bude otvorený v lete tohto roka.
Aké aktivity tu plánujete?
Ako aj názov naznačuje – „Ateliér 71 – miesto, kde sa zastavil čas“ – je to o remeslách, ktoré my výtvarníci/textiláci využívame vo svojej práci. Vybrala som si pár smerov, ako napríklad výšivkárstvo, ktoré malo obrovskú tradíciu na území Slovenska, ako aj výroba gombíkov, ktorá taktiež zanikla. Veľmi dobre vieme, že gombík pritom v živote človeka hrá dôležitú úlohu, napr. nohavice by nám bez neho určite spadli. Ďalšou oblasťou je výroba klobúkov a doplnkov na hlavu a do vlasov. Z histórie vieme, že prikrývka hlavy bola súčasťou odevu v ľudovej tvorbe, dokonca určovala postavenie ľudí v spoločnosti. Určite nesmiem zabudnúť na základ mojej profesie, a to je krajčírstvo, aby ľudia nezabudli, že manuálna, remeselná práca sa dá nahradiť modernými technológiami len do určitej miery. Touto formou by som chcela odovzdať remeslá ďalšej generácii. V dnešnom svete konzumu sa väčšina ľudí pozerá na textil inými očami, čo ma vôbec neteší a vôbec sa nezamýšľajú, že kvantita nie je kvalita.
Vašu tvorbu vidíme aj v Hamuliakove a to v novej bude základnej školy. Deti vidia Vašu plastiku na stene školy dennodenne. Je to Váš darček pre obec, pre školu.
Vždy ma fascinovali fasády a klasické štukatérstvo, ktoré boli ručne vytvorené. Vyrastala som na dedine, kde si ľudia pri výstavbe domu pomáhali. Môj dedko bol murár. Vždy ma zaujímalo, ako pracuje s hmotou – miešanie malty, ukladanie omietky, ohadzovanie. Textil je mojou prioritou, ale plastika je niečo, čo je trvácne a zostane tu po vás. Takže som sa snažila tieto dve veci spojiť. Som veľmi vďačná tejto obci, že mi dala možnosť a priestor na tvorbu pred niekoľkými rokmi. Táto plastika je vlastne vyjadrením mojej vďaky.
Plastika má názov Flóra Žitného ostrova. Prečo ste vybrali práve túto tému?
Dlho som rozmýšľala, akú tému si zvoliť. Opäť sa vrátim do detstva. Myslím, že nie len pre mňa, ale pre mnohých príroda, slnko, kvety, vzduch, voda predstavujú energiu. Vybrala som tie rastliny, ktoré ma ovplyvnili v mojom živote. Napríklad žihľava, ktorú som pravidelne chodila zbierať pre hydinu. Mama mi dala dva košíky a musela som ich naplniť. Do plastiky som zakomponovala aj textil – štruktúru textilu.
Popri miestnej škole, škôlke a súboru mažoretiek je Klub Zvonček súčasťou Občianskeho združenia Hamuliakovské deti. Aktivity združenia sú financované hlavne z 2% daní. Niekoľko rokov svoje 2% nášmu združeniu posiela aj firma Imos-Systemair. Každý rok sa snažíme za to poďakovať – či už umeleckými výrobkami detí, alebo posledných päť rokov veľkou tortou pre zamestnancov na vianočný večierok od pani Anky Parákovej. Torta je vždy výborná, ale rýchlo sa zje. Minulý rok prišla myšlienka, aby sme vytvorili niečo trvácne. Na jar som Vás oslovila, či by ste nám pomohli dať dokopy niečo pekné. A podarilo sa. Váš nápad realizovaný tímom zamestnancov je hotový. Nekaždodenný darček – obraz z výrobkov firmy je na stene a spríjemňuje atmosféru firemnej jedálne.
Zaujalo ma priemyselné prostredie firmy. Človek, ktorý tvorí, vníma výrobné prostredie ináč, než ten, kto v ňom pracuje. Na jar som bola vo výrobe a pozbierala výrobky, ktoré ma niečím oslovili. Keď som ich na záhrade rozložila a zobrala do úvahy, že je to firma, ktorá sa zaoberá cirkuláciou vzduchu a vzduchotechnikou, tak mi napadla v myšlienkach hrdza. Jednotlivé výrobky sme pomaľovali tak, aby sme dostali efekt hrdze. Okrem toho, jeden výrobok mi pripomínal plátno, a dali sme dokopy farbu hrdze a výšivku. A použili sme jasne modrú farbu, aká je v znaku firmy. Zakomponovali sme rôzne malé diely, drôtiky a koráliky, ktoré sa vedia pohrať s lúčmi svetla v priestore a tak vyzdvihnú samotnú plastiku. Je to dielo, ktoré bolo realizované samotnými zamestnancami. Bola to veľmi zaujímavá spolupráca. Myslím si, že počas každodennej práce je takýto obraz spríjemnením prostredia a balzamom na dušu.
dav
Už roky spolupracujete aj so známymi osobnosťami verejného života – s herečkami, moderátorkami, šili ste svadobné šaty, a aj šaty na Ples v opere. Sme radi, že Vašu tvorbu uvidíme nielen na televíznych obrazovkách a na divadelných doskách, ale už aj v pripravovanom remeselníckom dome Ateliér 71. Tešíme sa na spoločné kreatívne chvíle!
Zhovárala sa:
Ing. Juliana Krajčírová
Monika Laceková a jej práca na Instagrame
https://www.instagram.com/mola.design/
https://www.instagram.com/atelier71.sk/
A MŰVÉSZETI ALKOTÓMUNKÁNAK SZÜLETETT
A 21. század elején Gútor nagy sebességgel kezdett növekedni. 2006-ban Monika Laceková az akkor 10 éves fiával a községbe költözött. Itt találta meg élete párját, aki ma már a férje. Békét és nyugalmat keresett. Falun nőtt fel a természet ölében. Az újonnan épített kultúrház megnyitása után kézműves szakkört nyitott a gyerekek számára. Célja az volt, hogy megismerje a helyi lakosságot és segítsen megismertetni a helyi lakosságot a Gútorra költözött új polgártársakkal. Saját hivatásából indult ki, a kör új kézimunka technikák elsajátítására összpontosított. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy további körök nyíltak. Így jött a gondolat, hogy a kultúrházban legyen egy klubhelység. Megalakult a Csengettyű Klub. Miért csengettyű? Monika falun nőtt fel, ahol, ha megszólalt a templom harangja, mindenki tudta, hogy valami történt és a harang hívja az embereket. Ezért döntött a Csengettyű Klub elnevezés mellett. A foglalkozások ma már nem Monika vezetésével működnek, de a Klub továbbra is működik, és szabadidő elfoglaltságokat kínál a helyi lakosoknak.
Monika, megmaradt a szakmájában? Továbbá is ruhatervezéssel foglalkozik?
Igen. Szerencsére azon emberek közé tartozom, akiknek a munkájuk a hobbijuk. Annak ellenére, hogy nehéz időket élünk, a kor nem igazán kedvez a művészeknek, továbbra is ruhatervezéssel foglalkozom. Jelenleg azonban már nemcsak ruhatervezéssel, hanem alkotok textillel, köröket vezetek, hímzek, de hű maradtam a textilhez.
Jelenleg mi foglalja le mindennapjait?
Az „Ateliér 71” elnevezésű műtermem. Kézműipari ház, ahol a ruháról fog szólni minden. Már néhány éve a fejemben jár a gondolat és ezt próbálom most megvalósítani. Remélem, hogy ez a műterem egy olyan hely lesz, ahol megállt az idő. Többféleképpen lehet ezt értelmezni. Az én célom az volt, hogy az embereknek, akik meglátogatnak minket, az legyen az érzésük, hogy itt megállt az idő, elfeledjék a mindennapi gondokat és megpihenjenek.
Hol található ez a műterem és mikor lesz megnyitva?
Dénesdtorcsmisérdben (Dunajská Lužná) helyezkedik el a fő út mentén a kereszteződés mellett. Egy ilyen ház megérdemli, hogy egy kereszteződésen legyen. Úgy, ahogy a harang összehívja az embereket, ez a kézműipari ház is arra szolgál, hogy különböző tájakról itt találkozhassanak az emberek. Megnyitásra a nyár folyamán kerül sor.
Mi várja a látogatókat?
Ahogy már említettem, célom egy olyan műterem megteremtése, ahol megállt az idő. A fő hangsúly a kézműves mesterségeken lesz – azokon a mesterségeken, amelyekkel a ruhaiparban dolgozunk. Kiválasztottam néhány fő irányzatot, mint például a hímzést, amelynek valamikor Szlovákiában nagy hagyománya volt, épp úgy, mint a gombkészítésnek, amely ma már teljesen feledésbe merült. Jól tudjuk, hogy a gombnak pedig fontos szerepe van az ember életében, például a nadrág gomb nélkül biztos leesne. A kalap és fejdíszek készítése egy további olyan terület, amelyre összpontosítani szeretnék. A történelemből tudjuk, hogy a kalap és a fejfedő a népviselet része volt és az emberek a társadalomban levő rang szerint viselték. Nem feledkezhetek el a mesterségem alapjáról, a szabómesterségről. Kívánom, hogy az emberek ne felejtsék el, hogy a kézimunkát és a kézműves munkát csak egy bizonyos szintig lehet a modern technológiákkal helyettesíteni. Így szeretném továbbadni a kézműves mesterségeket a következő generációnak. A mai fogyasztói világban az emberek más szemmel néznek a textilre, ami engem elszomorít, és egyáltalán nem gondolkodnak el azon, hogy a mennyiség nem jelent minőséget.
Az Ön alkotását Gútoron is láthatjuk, mégpedig az iskola új épületében. A gyerekek naponta látják díszítő plasztikáját a folyosó falán, ami az Ön ajándéka az iskolának és a községnek.
Mindig érdekeltek az épületek homlokzatai, amelyek kézzel voltak formálva. Falun nőttem fel, ahol az emberek egymásnak segítettek házaik építésénél. Nagyapám kőműves volt. Mindig érdekelt, hogyan dolgozik az anyaggal, hogyan keveri a maltert, hogyan viszi fel a vakolatot. A textil a szívem csücske, de a plasztika az, ami tartós és itt marad. Megpróbáltam a két dolgot összekötni. Hálás vagyok a községnek, hogy néhány évvel ezelőtt lehetőséget és teret adott és alkothattam. Ez a plasztika a az én ajándékom, a hálám kifejezése.
A plasztika témája a Csallóköz flórája. Miért választotta ezt a témát?
Hosszasan gondolkodtam azon, hogy milyen témát válasszak. Megint csak a gyerekkoromhoz térek vissza. Úgy gondolom, hogy nemcsak nekem, de sokaknak a természet, nap, virágok, friss levegő, víz jelentik az energiát. Azokat a növényeket választottam, amelyek meghatározták az életemet. Például a csalán, amelyet rendszeresen jártam szedni a baromfi számára. Édesanyám két kosarat adott a kezembe, és addig szedtem, míg meg nem teltek. A plasztikába bekomponáltam a textilt is, a textil struktúráját.
A helyi óvoda, iskola, mazsorett csoport mellett a Csengettyű Klub is a Gútori Gyerekek Polgári Társulás része. A Társulás tevékenysége főleg az adakozók adójának 2%-ból van finanszírozva. Már néhány éve adójának 2%-át az Imos-Systemair cég is a Társulásnak utalja. Minden évben megköszönjük ezt a segítséget a gyerekek által készített alkotásokkal, vagy az utolsó öt évben Anka Paráková tortájával lepjük meg a alkalmazottak karácsonyi összejövetelét. A múlt évben jött egy ötlet, hogy próbáljunk valami maradandóbbat csinálni. A torta kitűnő, de mindig gyorsan elfogy. A múlt év tavaszán megszólítottam Önt, hogy tudna-e segíteni valami szépet készíteni. És sikerült. Készen van az Ön ötlete, melyet a cég alkalmazottai kiviteleztek. Nem mindennapi ajándék – egy kép, amely a cég termékeiből készült és a cég étkezdéjének hangulatát teszi kellemesebbé.
Megérintett a cég ipari környezete. Az, aki művészettel dolgozik, máshogy látja a gyártási környezetet, mint az, aki ott dolgozik. A múlt év tavaszán voltam a gyárban és összeszedtem azokat a termékeket, amelyek valamivel megfogtak engem. Amikor szétraktam őket a kertben és figyelembe vettem azt, hogy egy cégről van szó, amely légtechnikával foglalkozik, eszembe jutott a rozsda gondolata. Az egyes termékeket úgy festettük be, mintha rozsdásak lennének. Ezenkívül, az egyik termék festővászonra emlékeztetett engem, ezért ötvöztük a rozsdát, hímzést és a cég logójában lévő égszínkék színt. Különböző kis dolgokat, drótokat és gyöngyöket fontunk bele, amelyek a fénnyel játszanak, és így még érdekesebbé teszik ezt a művészeti alkotást. A kivitelezést a cég alkalmazottai végezték. Örültem az együttműködésnek, érdekes volt. Úgy vélem, hogy ez az alkotás megbontja a mindennapok rutinját és balzsam a léleknek.
Már évek óta együttműködik a közélet ismert személyiségeivel, színészekkel, bemondókkal, menyegzői ruhát varrt és varrt az ismert Operabálba is. Örülünk, hogy az Ön alkotásait nemcsak a televízióban illetve a színház deszkáin látjuk, de már a készülő Ateliér 71 műteremben is. Örülünk a közös kreatív pillanatoknak!
Beszélgetőpartnere:
Krajčírné Nagy Julianna
Monika Lacekovát és munkáját nyomon követheti az Instagramon
https://www.instagram.com/mola.design/
https://www.instagram.com/atelier71.sk/
