Článok bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2018
?
ODIŠIEL ČLOVEK S VEĽKÝM „Č“
V minulom roku sa v kultúrnom dome v Hamuliakove podarilo inštalovať stálu výstavu fotografií starého Hamuliakova. Jednou časťou výstavy sú fotografie o Dunaji – o rieke, ktorá určovala celý život dediny. Fotografie o Dunaji som hľadala všade možne, ale nepodarilo sa mi nájsť žiadny taký materiál, ktorý by sa mi páčil. Napadlo mi, že pán Peter Čáky, predstaviteľ Slovenska v sekretariáte Dunajskej komisie – medzinárodnej organizácie sídliacej v Budapešti, býva v Hamuliakove. Na moju otázku, či náhodou nemá organizácia v archíve niečo zaujímavé o našej obci, sa usmial a spýtal sa, prečo sa pýtam jeho, prečo hľadám inde, keď najväčší znalec Dunaja býva v Hamuliakove. Bola som prekvapená. Hoci sedemnásť rokov už bývam v Hamuliakove, ale až teraz som mala príležitosť spoznať pána Józsefa Fűryho. Niekoľkokrát som si všimla v dedine starší pár prechádzajúci sa po dedine ruka v ruke, opretí jeden o druhého s veľmi milým výrazom na ich tvárach. Sálal z nich pocit pokoja a vzájomnej lásky. Tak oni boli Fűryovci.
Rada by som sa s Vami podelila o môj príbeh s týmto veľkým Človekom. Jeden deň som oslovila pána Fűryho. Povedala som mu o pripravovanej výstave a požiadala ho o pomoc. Za 50 rokov práce na Dunaji mal veľa fotografií, ale háčik bol v tom, že na diapozitívoch. Pomyslela som si, že tak to budeme musieť vymyslieť ako ich prehodiť do počítača. Pán Fűry čítal moje myšlienky a povedal, to nebude problém, on to urobí. Spadla mi sánka. Neočakávala som, že pán oslavujúci svoje 80. narodeniny, zareaguje takto. Keď som išla po fotografie, vybehol s USB kľúčom v rukách, že má pre mňa všetko pripravené. Pri pohľade na uja v jeho veku s USB kľúčom, druhýkrát mi padla sánka. Tretíkrát mi padla vtedy, keď pri vysvetlení, že fotografie budú zväčšené na A4, okomentoval, že má ich len v kilobajtoch, na zväčšenie budem potrebovať určite niekoľko megabajtovú kvalitu, tak ich prerobí. A to ešte stále nebolo všetko. Poprosila som ho, aby opísal históriu Dunaja tu pri Hamuliakove. V tom čase už mal veľmi chorú pani manželku o ktorú sa staral, a celá domácnosť a záhrada ležali na jeho pleciach. Tak som mu navrhla, nech to napíše rukou a ja to už prepíšem do počítača. Na to mi odpovedal, že predsa nebudeme dvakrát robiť. Keď už píše, tak hneď do počítača. Štvrtýkrát mi padla sánka. Toto sa všetko odohralo na jar 2017. Pri príprave minuloročného Hamuliakovského spravodaja mi napadlo, že by som s ním rada urobila rozhovor. Chcela som vedieť o ňom viac. Necítil sa na to. Povedal, budúci rok. Bohužiaľ, život to zariadil inak. Pani manželka opustila tento svet v októbri, pán Fűry ju nasledoval o šesť týždňov neskôr. Narodili sa v tom istom roku, prežili celý život spolu a odišli spolu.
V júni sa mu podarilo zúčastniť sa na jednej veľmi významnej udalosti. Na 88. plenárnom zasadnutí Dunajskej komisie v Budapešti dňa 9. júna 2017 bolo odovzdané pánovi Józsefovi Fűrymu vyznamenanie „Za vklad pre rozvoj plavby na Dunaji“. Toto vyznamenanie sa udeľuje raz ročne osobe pracujúcej v oblasti vodnej dopravy na Dunaji, ktorá sa významným spôsobom zaslúžila o rozvoj vodnej dopravy na Dunaji, zlepšenie plavebných podmienok, zvýšenie bezpečnosti a efektívnosti vodnej dopravy, za zásluhy v zlepšení medzinárodnej spolupráce v oblasti vodnej dopravy a zvýšení prestíže DK a taktiež za vedecký výskum a prípravu kádrov pre vodnú dopravu. Vyznamenanie „Za vklad pre rozvoj plavby na Dunaji“ dostal Ing. József Fűry ako štvrtý občan SR od založenia Dunajskej komisie v roku 1948. Traja boli z oblasti plavby, pán Fűry bol prvý a zatiaľ jediný vodohospodár. A na to bol neskutočne hrdý. Právom.
József Fűry s Petrom Čákym na odovzdávaní vyznamenania (Peter Čáky zastupuje SR v Dunajskej komisii, tiež žije v Hamuliakove)
Kto bol tento človek s veľkým Č? Pán Fűry sa narodil vo Veči nad Váhom, ktorá dnes je súčasťou Šale. Po prežití druhej svetovej vojny sa jeho rodina presťahovala do Hamuliakova – utekajúc pred hrozbou presídlenia do Maďarska v dôsledku Benešových dekrétov. V Hamuliakove práve presídlili vedúceho predajne firmy Hanza, tak jeho otec si vybavil, aby mohol obsadiť uvoľnené miesto. Časy boli ťažké – zima 1947/1948 bola veľmi tuhá. Ako sám spomínal – boli také tuhé mrazy, že zamrzol aj Dunaj a duchna, ktorou sa s bratom zakrývali, ráno už bola zakrytá srieňom. Po skončení priemyselnej školy stavebnej v Bratislave a vysokoškolského štúdia pracoval stále vo Vodohospodárskom podniku. Do dôchodku odišiel po odpracovaní vyše 50 rokov vo vodnom hospodárstve. Pracoval v pracovných skupinách Komisií hraničných vôd pre hraničné vody s Českou republikou, Maďarskou republikou a Rakúskom, ďalej bol členom vládnej delegácie pre implementáciu rozhodnutia súdneho dvora v Haagu v otázke plnenia medzištátnej zmluvy o SVD Gabčíkovo – Nagymaros. Podieľal sa aktívne na vypracovaní medzištátnych dohôd a zmlúv v oblasti hraničných vôd. Pre Dunajskú komisiu zaisťoval údaje za SR pre jej hydrotechnické publikácie a taktiež sa aktívne zúčastňoval na rokovaniach Dunajskej komisie ako člen delegácie Slovenskej republiky.
…………………………………………………………………………………………………………………………………….
Ako spomínal pán Fűry na povodne v roku 1965 – úryvok z rozhovoru uverejneného v PRAVDA 5.6.2013
Povodne v roku 1965: Žitný ostrov bol zrazu pod vodou
Bezmála 53 700 ľudí evakuovaných, 3 910 domov úplne zničených a ďalších 6 180 poškodených, 250 kilometrov ciest a 70 km železníc zaplavených, úroda zničená na 94-tisíc hektároch pôdy.
Takáto bola bilancia najväčšej dunajskej povodne na juhozápadnom Slovensku pred takmer polstoročím. Zostáva záhadou, že pri katastrofe sa neutopil ani jeden človek.
Jozef Fűry vtedy pracoval na Okresnej vodohospodárskej správe v Šamoríne. Opakuje, že na rok 1965 sa jednoducho nedá zabudnúť. „Bol nezvykle mokrý, už od konca marca často a výdatne pršalo,“ spomína. „Do polovice júna sme zažili niekoľko povodňových vĺn.“ Tým sa – podľa neho – vtedajšia hydrologická situácia zásadne líšila od tej dnešnej.
K bohatým zrážkam sa nakoniec pridalo topenie alpských ľadovcov. V Bratislave Dunaj kulminoval prietokom 9 400 kubických metrov, čo nie je zase až tak veľa. Veď v inom povodňovom roku, napr. v júli 1954, dosiahol prietok našej veľrieky v hlavnom meste o tisíc kubíkov viac.
Podľa odborníkov však tentoraz veľmi zhubne pôsobilo práve reťazenie povodňových vĺn. „Stodvadsaťšesť dní som mal v jednom kuse službu,“ rozpráva pán Fűry. „Na hrádzach totiž vznikali početné vývery a značné priesaky.“ Dunaj kulminoval pri poslednej vlne v Bratislave 15. júna 1965. Táto katastrofa urýchlila projektovanie i výstavbu gabčíkovského vodného diela. Pán Fűry, ktorý je už dávno na dôchodku, si myslí, že bez Gabčíkova by bol Dunaj pre svoje okolie mimoriadne nebezpečný aj v roku 2002. A zrejme aj teraz…“
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
Názory na vodné dielo boli rôzne, len čas ukázal jeho opodstatnenosť. V článku o Dunaji, ktorý minulý rok pán Fűry predsa napísal, a je vystavený v kultúrnom dome, píše: „Napriek tomu, že pri najväčších dvoch povodniach bola hladina Dunaja najvyššia (viď tabuľka – rok 2013: 1034 cm, rok 2002: 991 cm), v Hamuliakove sa spodná voda už neobjavovala ani v pivniciach“.
Pán Fűry, česť Vašej pamiatke!
| Výška hladiny Dunaja v cm | Dátum |
| 1034 | 6.6.2013 |
| 991 | 16.8.2002 |
| 984 | 15.7.1954 |
| 917 | 16.6.1965 |
| 888 | 5.7.1975 |
Ing. Juliana Krajčírová
ELMENT EGY NAGY EMBER
A múlt évben sikerült a gútori kultúrház galériájában állandó fényképkiállítást készíteni Gútor régi fényképeiből. A kiállítás egy részét a Dunáról szóló képek alkotják – a folyóról, amely évszázadokon keresztül meghatározta a község életét. Már mindenhol kerestem fényképeket a Dunáról, de sehol nem tudtam rátalálni olyanokra, amelyek első látásra tetszettek volna. Eszembe jutott, hogy Peter Čáky, a budapesti székhelyű nemzetközi szervezet – a Duna Komisszió Titkárságának szlovákiai képviselője, Gútoron lakik. Amikor megkérdeztem tőle, hogy vannak-e használható képei a Duna gútori szakaszáról, csodálkozva azt felelte, hogy miért tőle kérdezem, és miért máshol keresgélem, miért nem otthon a faluban, hiszen a Duna legnagyobb ismerője Gútoron lakik. Meglepődtem. Tizenhét éve élek Gútoron, de csak most adatott meg, hogy megismerjem Fűry Józsi bácsit. Az évek során szoktam látni a faluban egy idős házaspárt, sétálva kéz a kézben, egymásra támaszkodva, mindig mosolyogva. Nyugalom és kölcsönös szeretet áradt belőlük. Hát ők voltak a Fűryék.
Szeretném az olvasókkal megosztani a történetemet erről a NAGY Emberről. Egy nap megszólítottam Józsi bácsit. Elmondtam neki, hogy mi a tervem, milyen kiállítást szeretnénk megvalósítani, hogy szükségem lenne az ő képeire is, mert állítólag ő az, aki segíteni tud. 50 éves munkája során a Dunáról sok képe volt, de diafelvételeken. Gondoltam, majd kitalálom, hogyan lehet átvinni ezeket a diafelvételeket a számítógépbe. Józsi bácsi gondolataimban olvasva mindjárt az mondta, hogy ez nem gond, ő majd megcsinálja. Leesett az állam. Nem gondoltam volna, hogy a 80. születésnapját ünneplő úr megoldja ezt a gondunkat. Amikor a képekért mentem, Józsi bácsi kijött, kezében egy USB kulccsal, mondván, elkészítette számomra a képeket. Na, ekkor esett le másodszor az állam. Harmadszor akkor, mikor elmondtam neki, hogy a képeket A4 nagyságúra szeretnénk nagyítani, hogy kiállíthassuk a kultúrházban. Józsi bácsi erre az felelte, kár, hogy nem mondtam korábban, mert nem a megfelelő minőségben töltötte le a képeket és nekem biztos jobb minőség kell a nagyításhoz. Nem baj, majd letölti jobb minőségben, mondta. És ez még mindig nem volt az utolsó meglepetés számomra. Felkértem, írja meg a Duna történetét – mindazt, ami Gútorral kapcsolatos. Abban az időben felesége, Klári néni már nagyon beteg volt, Józsi bácsi törődött vele. Rámaradt a háztartás és a kert is. Gondoltam, könnyítek a dolgán, felajánlottam neki, hogy írja meg kézzel, és én majd beírom a számítógépbe. Józsi bácsi megrökönyödve azt válaszolta, hogy „nem fogunk kétszer dolgozni vele!”. Ha már egyszer írja, akkor egyenesen a számítógépbe. Ez 2017 tavaszán történt. A tavalyi Gútori Hírmondó készítésénél arra gondoltam, hogy szívesen készítenék egy beszélgetést Józsi bácsival. Szerettem volna többet tudni róla. Azt mondta, majd jövőre. Sajnos, az élet közbeszólt. Klári néni októberben hagyott itt bennünket, Józsi bácsi hat héttel később. Ugyanabban az évben születtek, az egész életüket együtt élték le és együtt is távoztak.
Júniusban még sikerült Józsi bácsinak részt vennie egy nagyon jelentős eseményen. 2017. június 9-én Budapesten a Duna Bizottság 88. plenáris ülésén Fűry József mérnök kitüntetést kapott „a Duna-hajózás Fejlesztéséhez Való Hozzájárulásért”. Ezt a kitüntetést évente egyszer adják át a Duna vízi közlekedésével foglalkozó szervezet vagy vállalat munkatársának. Olyan személy javasolható, akinek munkássága jelentős mértékben hozzájárult a Duna-hajózás fejlesztéséhez; aki javította a hajózás feltételeit, biztonságát, hatékonyságát; aki eredményesen hozzájárult a vízi közlekedés nemzetközi együttműködésének javításához; aki részt vett a Duna Bizottság népszerűsítésében; aki tudományos kutatásokat végzett; aki hozzájárult a vízi közlekedéssel foglalkozó szakemberek képzéséhez. „A Duna-hajózás Fejlesztéséhez Való hozzájárulásért” kitüntetést Fűry József mérnök a Duna Bizottság történetében negyedik szlovák állampolgárként kapta meg. Hárman a vízi közlekedéssel kapcsolatos munkájukért, Józsi bácsi volt az első és az egyetlen, aki a vízügyi tevékenységéért kapta e díjat. Nagyon büszke volt rá. Joggal.
Ki is volt ez a NAGY EMBER? Józsi bácsi Vágvecsén született, amely ma Vágsellye része. A II. világháború után költözött a családja Gútorra, amikor a Magyarországra való kitelepítés elől menekült a család. Gútorról éppen kitelepítették a Hanza cég üzletvezetőjét, így Józsi bácsi édesapja elintézte, hogy a helyére kerülhessen. Nehéz idők jártak – az 1947/1948-as tél nagyon kemény volt. Ahogy visszaemlékezéseiben Józsi bácsi leírja – olyan kemény fagyok voltak, hogy még a Duna is befagyott és a dunyha, amellyel a testvérével takarództak, reggelre zúzmarás lett. Fűry József mérnök a középiskolai és egyetemi tanulmányok elvégzése után a Vízgazdálkodási Vállalatnál dolgozott. Az itt végzett több mint 50 éves munkássága után vonult nyugdíjba. Dolgozott a Határfolyók Bizottságának munkacsoportjában, tagja volt annak a szlovák kormányküldöttségnek, amely a Hágai Nemzetközi Bíróság határozatának végrehajtásáért felelt a Bős – Nagymaros Vízlépcsőrendszer nemzetközi egyezményének betartásával kapcsolatban. Tevékenyen részt vett a határfolyókról szóló államközi egyezmények és szerződések kidolgozásában. A Duna Bizottság számára a Szlovák Köztársaság részéről adatokat szolgáltatott, ugyancsak a SzK hidrotechnikai kiadványaihoz is. A Szlovák Köztársaság küldöttségének tagjaként tevékenyen részt vett a Duna Bizottság tárgyalásain.
…………………………………………………………………………………………………………………………………….
Hogyan emlékezett Józsi bácsi az 1965-ös árvízre? – részlet a PRAVDA napilap 2013. június 5-én megjelent beszélgetésből
Az 1965-ös árvizek: Csallóköz egyszer csak víz alatt volt
53 700 evakuált ember, 3 910 megsemmisített és további 6 180 megrongált ház, 250 km elárasztott út, 70 km víz alatt lévő vasút, 94 000 hektárnyi tönkrement termés.
Számokban annyi kárt okozott a Duna legnagyobb áradása Szlovákia délnyugati részén fél évszázaddal ezelőtt. Rejtély, hogy egyetlen ember sem vesztette életét.
Fűry József abban az időben a somorjai Kerületi Vízgazdálkodási Igazgatóságnál dolgozott. Elmondása szerint, az 1965-ös évet nem lehet elfelejteni. „Szokatlanul csapadékos év volt, már március végétől gyakran és sokat esett az eső.” emlékezik vissza. „Június közepéig számos árvízhullámot tapasztaltunk.” Ezzel – szerinte – az akkori hidrológiai helyzet alapvetően eltért a maitól.
A gyakori kiadó esőzéshez még csatlakozott az alpesi gleccserek olvadása is. Pozsonyban a Duna 9 400 köbméter átfolyással tetőzött, ami nem olyan sok, hiszen más évben, például 1954. júliusában az átfolyás Pozsonyban ezer köbméterrel magasabb volt.
A szakértők szerint a nagy árvizet az azonos időben érkező különféle eredetű víztömeg okozta. „Százhuszonhat napon keresztül szolgálatban voltam,” mondja Fűry úr. „A töltéseken ugyanis számos szivárgás és buzgár keletkeztek.” A Duna Pozsonyban az utolsó hullám alatt 1965. június 15-én tetőzött. Ez a katasztrófa meggyorsította a bősi vízlépcső tervezését és építését. Fűry úr, aki már régen nyugdíjban van, úgy gondolja, hogy a Bősi Vízlépcső nélkül a Duna e térség számára rendkívüli módon veszélyes lett volna 2002-ben is. És úgy néz ki, hogy a jelenben is …”
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
A vélemények a vízlépcső felépítésével kapcsolatban eltérőek voltak, csak az idő mutatta meg megépítésének jogosságát. A cikkben, amelyet Józsi bácsi végül is megírt a Dunáról, és amely a kultúrházban található, ezt írja: „Annak ellenére, hogy a két legnagyobb árvíz jóval magasabban tetőzött, mint a többi (lásd táblázat – 2013: 1034 cm, 2002: 991 cm), Gútoron már nem jelent meg a talajvíz még a pincékben sem.”
Józsi bácsi, nyugodjon békében!
| Vízszint magassága (cm) | Dátum |
| 1034 | 6.6.2013 |
| 991 | 16.8.2002 |
| 984 | 15.7.1954 |
| 917 | 16.6.1965 |
| 888 | 5.7.1975 |
Krajčírné Nagy Julianna mérnök