Szent Donát, a földművesek, borászok és termés védőszentje, a 4. században élt Olaszországban. A hívők főként a természeti csapásoktól való védelemért fohászkodnak hozzá. Igaz, Gútort sokszor elöntötte a Duna, így feltételezhetnénk, hogy éppen ezért választhatták az öreg gútoriak Szent Donátot védőszentjükké. DE: Bogár Julianna szerint ennek más az oka. 1770-ben nagy PESTIS JÁRVÁNY volt (… pontosan 250 évvel ezelőtt). A gútoriak is féltek. Nyár lehetett. Időbelileg a legközelebbi szent, Szent Donát volt. HOZZÁ FOHÁSZKODTAK, HOGY MENTSE MEG A FALU NÉPÉT. És megmentette. HÁLÁJUK KIFEJEZÉSEKÉNT A FALU VÉDŐSZENTJÉVÉ TETTÉK ÉS TISZTELETÉRE SZOBROT ÁLLÍTOTTAK A PARKBAN.
Augusztus 7. Szent Donát napja. A falu búcsúja az ezt követő vasárnapon kerül megrendezésre minden évben. Az ünnepélyes szentmisén hálát adnak Szent Donátnak mindenért, amit a falu népének az elmúlt év során megadatott.