Žijú medzi nami

Rozhovor bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2019

 ?

SPOZNÁVAJÚ SVET TAK, AKO HO VÄČŠINA ĽUDÍ NIKDY NEUVIDÍ

Peter a Nina Csonkovci sú jeden z najúspešnejších slovenských športových párov. Spolu tvoria najlepšiu manželskú dvojicu vo freestylovom (voľnoštýlovom) kajakovaní na svete. Základom tohto športu sú akrobatické manévre na divokej vode, ich náročnosť, postupnosť a choreografia. Človek na to potrebuje extrémne silné brucho, chrbát, ramená a špeciálny kajak. Vyspovedali sme Ninu Csonkovú …

Nina, kedy ste začali s kajakovaním? Ako ste sa dostali k tomuto nekaždodennému športu?

Môj manžel Peter začal s kajakovaním veľmi skoro, mal 12 rokov. Ja som začala veľmi neskoro, mala som takmer 18 rokov. Tým, že som z Martina, mala som bližší vzťah k horám. Robila som rôzne športy. Keď sme sa presťahovali s rodičmi do Bratislavy, naskytla sa mi možnosť chodiť do Čunova, kde som raftovala, ale bolo to len hobby. Kajakujem 16 rokov – odkedy som spoznala môjho manžela, (smiech) odkedy skočil do môjho raftu – bola to láska na prvý pohľad. Láska nielen k nemu, ale vďaka nemu som začala profesionálne športovať.

Je niekoľko rôznych typov vodných športov. Ktorý robíte vy?

Ja som rok raftovala a potom som prešla na kajak. Robím freestyle a extrémne kajakovanie  – t.j.  splavovanie riek. Peter začal klasicky vo vodáckom oddiele, potom prešiel na raft, kajak a freestyle. Freestyle kajak a splavovanie riek ide spolu ruka v ruke.

Splavovanie riek si viem predstaviť. Ale čo znamená freestyle kajakovanie?

Nesúťažíme o to, ako čo najrýchlejšie prejsť daný úsek – ako je tomu vo vodnom slalome, ale v akrobacii vo vodnej pereji. Hodnotí sa najväčší počet trikov za 45 sekúnd,  čím viac ťažších figúr a ich kombinácií, tým viac bodov. Hodnotí sa systémom všetko alebo nič, čo znamená, že figúru musím predviesť stopercentne, inač nezískam žiadne body, preto je dôležitá technika, ale aj taktika.

Aký je rozdiel medzi kajakmi, ktoré využívate?

Ľudia najviac poznajú vodný slalom v Čunove, na ktorý sa používa dlhý kajak, ktorý je špicatý, ľahký, krehký a veľmi rýchly. Jazdí sa na ňom pomedzi brány. Na splav riek v exotických krajinách používame creek kajaky (pozn.: creek v angličtine znamená potok, zátoka). Sú to plastové kajaky, ktoré sú kratšie, ťažké, robustné, objemné, aby napríklad pri náraze do skál v rieke, či pri skokoch vo vodopádoch vydržali. Keď súťažíme vo freestyle – keď robíme akrobaciu, máme ešte kratšie kajaky, napríklad ja mám kajak dlhý 165 cm.

Kde trénujete?

Veľa trénujeme v Čunove. Ak sa nám nechce šoférovať, zoberieme si kajaky, prepádlujeme k Danubiane do Čunova, odnesieme kajaky na kanál, trénujeme a tým istým spôsobom sa potom vrátime domov. Veľakrát chodíme aj s päťročným synom, v tom prípade používame dvojkajak. Okrem toho, samozrejme, sme veľa v posilňovni.

Koľko trénujete v súčasnosti?

Je to ťažký šport. Človek sa musí naučiť sadnúť si do kajaku, udržať rovnováhu, vedieť ísť dole kanálom  – trvá to dlho. Vo freestyle kajakovaní sa učíte niekoľko rokov, aby ste vôbec vedeli niečo urobiť, aby ste sa tam neutopili … (smiech). Tým, že ja som mala výborného trénera (môjho manžela), mala som zrýchlený kurz a za tri roky som začala súťažiť a dosahovať výsledky. V ére „pred dieťaťom“ sme trénovali dvakrát denne. Keď prišlo dieťa, veci sa trochu zmenili. Teraz v zime trénujeme raz denne dve hodiny šesť dní do týždňa.

Aké výsledky ste dosiahli v súťažiach? Vraj iba dva mesiace po pôrode ste vybojovali striebro na majstrovstvách Európy.

Áno, je to tak. Dvakrát som bola vicemajsterkou Európy, som niekoľkonásobná víťazka svetového a európskeho pohára. Môj manžel Peter bol trikrát vicemajster sveta, dvakrát majster Európy, a celkový víťaz svetového pohára.

Pobyt na vode musí byť vašou vášňou a určite to zbožňujete. Inakšie si neviem vysvetliť, že desiatky dní do roka cestujete po súťažiach a okrem toho desiatky dní trávite objavovaním divokých riek v najodľahlejších kútoch sveta. Napríklad v roku 2017 ste strávili mimo domova zhruba 250 dní  – navštívili ste 15 krajín, mali ste 12 letov a najazdili 20.000 km autom. Navštívili ste Ekvádor, Ugandu, Zambiu, Kostariku, Kanadu, USA a ďalšie krajiny. Z kajaku vidíte planétu z perspektívy, ktorú človek pešo nezažije. Ktorá expedícia bola najvydarenejšia a ktorá najnebezpečnejšia? 

Každá expedícia je úžasná. Jednoznačne najvydarenejším a aj najnebezpečnejším bol splav rieky Zambezi v roku 2009. V kaňone, kde nie je nič, žiadny signál, žiadni ľudia, ale sú tam krokodíly a hrochy. Boli sme celkom mimo civilizácie. Veľmi sme si to užívali, mali sme neopísateľné zážitky, ale na druhej strane bolo tam veľa nebezpečenstiev. Okrem iného na konci expedície dostal Peťo maláriu.

Ako do tohto obrazu a životného štýlu zapadá dieťa? V období „pred dieťaťom“ ste boli len dvaja, človek je flexibilnejší. Ako to všetko zvládate teraz? Nechávate syna doma, alebo ho beriete so sebou?

Snažíme sa ho brávať so sebou. Vedeli sme, že chceme mať dieťa a chceme pokračovať vo všetkom ďalej, veď je to náš životný štýl. Povedala som si, že pol roka zo sezóny vynechám a druhý polrok nastúpim naspäť. Syn sa musel narodiť vtedy, keď sme práve neboli na cestách. Nerada som zavretá vnútri, takže po šiestich týždňoch po pôrode som už musela vypadnúť z domu. Všetko sme zbalili, vrátane šesťtýždňového dieťaťa, zbalili sme sa do karavanu a vybrali sme sa k vode. Syn to zvládol bravúrne. Jediná vec, ktorú neznášal, bolo sedieť v autosedačke. Horšie bolo, keď mal Peťko rok a museli sme cestovať na majstrovstvá sveta do Kanady. To sme si nevedeli predstaviť, ako budeme žiť vyše mesiaca v stane. Nemohli sme si dovoliť zaplatiť hotel. Zväz nám peniaze nedá. Mali sme sponzora, ktorý nás podporoval, mali sme rozpočet na celý rok a museli sme si tie peniaze rozložiť. Nakoniec sme bývali v stane na lúke, nebola tam elektrika, ani voda, ani záchod. A bolo to super. Mali sme obrovské šťastie – celý mesiac v Kanade bolo výborné počasie. Peťko to zvládol perfektne. My sme boli z toho unavení, lebo hodinu trénoval manžel, hodinu ja a ten, kto netrénoval, neoddychoval (ako ostatní), ale staral sa o malého. My sa nad tým teraz už smejeme, ale bolo to náročné.

Zážitky z Vašich ciest aj nahrávate, nakrúcate videá. Nedávno som videla krátku upútavku Vášho filmu o ugandských kajakároch. Zaujalo ma to. A hneď som sa na Vás nakontaktovala. Navrhla som „čaj o piatej“  – t.j. besedu s Vami, aby ste Hamuliakovčanom porozprávali o svojich zážitkoch. Časovo sa nám zatiaľ nepodarilo nájsť termín, ale pevne dúfam, že na jeseň sa to podarí.

Dúfam, že sa nám podarí ešte v tomto roku nájsť nejaký termín a veľmi radi sa podelíme o naše zážitky. Ale je toho naozaj veľa! Čo sa týka videí – manžel je kameraman, takže z každej cesty si donesieme veľké množstvo materiálov. V Ugande sme boli deväťkrát. Poznáme kajakársku komunitu. Aj vďaka tomuto filmu sa podarilo ugandskému tímu prvýkrát v histórii vycestovať mimo krajinu a to na majstrovstvá sveta v Kanade – čo bolo ich celoživotným snom.

Najhorší deň v živote športovca je ten, keď sa zraní. Minulý rok ste sa zranili. Hrozilo, že musíte ukončiť kariéru. Ale zvládli ste to.

Mala som poškodené dve platničky, ktoré pri kajakovaní a prudkých pohyboch na divokej vode dostávajú poriadne zabrať. Poškodenie a vysunutie platničiek však bolo také výrazné, že lekár ani nepredpokladal, že by som nešla na operáciu. Ja som nešla a podarilo sa mi vrátiť do vrcholovej formy. Začala som cvičiť špeciálne cviky na uvoľňovanie a regeneráciu platničiek. Po roku som bola znova na magnetickej rezonancii. Pred rokom som mala platničky vysunuté na 7 mm, teraz sú späť. Lekár tomu neveril. Pre istotu aj manžel si išiel skontrolovať chrbát, aj jemu zistili vysunuté platničky. On už mal niekoľko vážnych zranení – mal operované rameno, mal odtrhnutý pravý priečny brušný sval, ľavý priečny brušný sval, odtrhnutý biceps, štyrikrát mal maláriu, mal pásový opar, zápal lakťov. V poslednom čase sme začali viac počúvať svoje telo, dávame si na seba väčší pozor.

Čo na Vás čaká najbližšie?

Tento rok začiatkom júla máme majstrovstvá sveta v Španielsku. Bojujeme s financovaním. Čakáme, či sa náš zväz vyjadrí pozitívne a pomôže s financovaním. To bude vrchol sezóny. Okrem toho máme rôzne menšie preteky v Rakúsku, v Čechách, v Nemecku. Pred niekoľkými rokmi sme sa veľmi sústredili na freestyle a na preteky. Teraz sme si povedali, že už si chceme tú vodu už aj užiť, kajakovať pre radosť, nabiť sa energiou. V máji sa chystáme do Gruzínska na divoké rieky. V tejto časti sveta sme ešte nikdy neboli, vždy sme išli druhým smerom. Po ukončení sezóny sa chystáme do Nórska a pochodiť karavanom Európu – samozrejme na vode.

Nakoniec by ma zaujímalo, ako sa Vám býva v Hamuliakove.

Ja som sa narodila v Martine, potom som bývala v Bratislave, následne v Hamuliakove. Ešte ako tínedžerka som si nevedela predstaviť, že by som tu raz naozaj bývala. S manželom sme dlhšie bývali v Bratislave, ale vo veľkom meste sme neboli spokojní. Keď sme začali rozmýšľať o tom, kde sa usadíme, tým, že sme vodáci, chceli sme niekde pri vode. A nakoniec sme sa rozhodli pre Hamuliakovo. Bolo to skvelé rozhodnutie, je nám tu výborne, sme veľmi spokojní. Dunaj a hrádza nám poskytujú možnosti pre športové vyžitie.

Ďakujem za rozhovor a teším sa na besedu s Vami!

Zhovárala sa:

Ing. Juliana Krajčírová

  MÁS SZÖGBŐL ISMERIK MEG A VILÁGOT

 Peter és Nina Csonka a legsikeresebb szlovák sportolók közé tartoznak. Együtt a világ legsikeresebb szabadstílusú (freestyle) kajakos házaspárát alkotják. A sport lényege a vadvízben végzett akrobatikus manőverek, azok igényessége, sorrendje és koreográfiája. Erre, a speciális kajakon kívül az embernek erős has-, hát- és karizmokra van szüksége. Nina Csonkovát kérdeztem.

Nina, mikor kezdett kajakozni? Hogy került ehhez a nem mindennapi sporthoz?

A férjem, Peter 12 évesen kezdett el kajakozni. Én később kezdtem, már majdnem 18 éves voltam. Túrócszentmártonból származom, így szívemhez közelebb álltak a hegyek. Mikor szüleimmel Pozsonyba költöztünk, lehetőségem volt Dunacsúnyba járni, ahol szabadidőmben raftingoltam. 16 éve kajakozok, pontosabban amióta megismertem a férjemet, (mosoly) amióta a raftomba ugrott – szerelem volt az első látásra. Nemcsak beleszerettem, de neki köszönhetően kezdtem profi szinten sportolni.

Különböző vízisportok vannak. Melyeket űzi?

Raftingoltam, később kajakra váltottam. Szabadstílusú és extrém kajakozással foglalkozom – azaz vízitúrázunk. Férjem gyerekként víziturista szakosztálynál kezdte, aztán a raft, a kajak és a szabadstílus mellett döntött. A szabadstílusú kajak és a vízitúrázás szorosan egybefüggnek.

A vízitúrázást el tudom képzelni. De mit jelent a szabadstílusú kajakozás?

Nem az a lényeg, hogy egy bizonyos szakaszon minél gyorsabban átmenjünk – ahogy ez a vízi szlalomban van, hanem a hangsúly a hullámverésben előadott akrobatikus elemeken van. A zsűri a 45 másodperc alatt véghezvitt elemek számát, azok nehézségét  és kombinációját értékeli. „Minden vagy semmi” rendszer alapján működik az értékelés, tehát tökéletesen véghez kell vinnem a figurát, ha ez nem sikerül, akkor nem szerzek egy pontot sem. Nemcsak a technika, de a taktika is fontos.

Milyen különbség van a hajók – kajakok között? Önök melyiket használják?

Az emberek legjobban a Dunacsúnyban található vízi szlalomot ismerik, amelyhez hosszú, spicces, könnyű, törékeny és nagyon gyors kajakot használunk. A cél a kapuk között átsiklani. Vízitúrázásra az ún. vadvízi kajakot használjuk. Műanyag kajakról van szó, amely rövidebb, nehezebb, nagyobb, hogy a vad folyóban kibírja a sziklákhoz csapódást illetve a vízeséseket. A szabadstílusú versenyeken, ahol akrobatikus elemeket adunk elő, még rövidebb kajakjaink vannak, például az enyém 165 cm hosszú.

Hol edzenek?

Sok időt töltünk Dunacsúnyban. Ha nincs kedvünk autóba ülni és vezetni, akkor átevezünk a Duna másik partjára a Danubiana múzeumhoz, átvisszük a kajakjainkat a csatornához, edzünk és pont így, a Dunán átevezve, hazajövünk. Sokszor visszük magunkkal az ötéves fiunkat. Ebben az esetben kettes kajakot használunk. Sok időt töltünk a konditeremben is.

Mennyit edzenek jelenleg?  

Ez egy nehéz sport. Az embernek meg kell tanulnia beleülni a kajakba, megtartani az egyensúlyt, megtanulni a vízen evezni. Eltart pár évig, amíg az ember beletanul a szabadstílusú kajakozásba. Nekem kitűnő edzőm volt, a férjem, gyorskurzuson mentem keresztül és három év elteltével kezdtem el versenyezni és eredményeket elérni. A „gyerek előtti” időszakban naponta kétszer edzettünk. Mikor megszületett a kisfiunk, a dolgok egy kicsit megváltoztak. Most télen szinte minden nap két órát edzünk.

Milyen eredményeket ért el a versenyeken? Úgy tudjuk, ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon két hónappal a szülés után.

Ez így van. Kétszer lettem az Európa-bajnokságon ezüstérmes, néhányszor sikerült megnyerni a világ és Európa–kupát. Férjem háromszor lett második a világbajnokságon, kétszer Európa-bajnok, és a világkupa összetett győztese.

Valóban a szenvedélyük a kajakozás! Másképp nem tudom megmagyarázni azt, hogy évente több tucat napot töltenek a versenyeken és ezen kívül további több tucat napot töltenek vad folyók felfedezésével a világ távoli csücskeiben. Például 2017-ben 250 napot töltöttek otthonukon kívül – meglátogattak 15 országot, 12-szer repültek és 20.000 km-t tettek meg utakon. Meglátogatták Ekvádort, Ugandát, Zambiát, Costa Ricá-t, Kanadát, az USA-t, és további országokat. Kajakból olyan perspektívából látják a világot, amelyet egy gyalogos nem tapasztalhat. Melyik expedíció volt a legsikeresebb és a legveszélyesebb?

Mindegyik expedíció fantasztikus. Azonban a legsikeresebb és egyben a legveszélyesebb a Zambézi folyó felfedezése volt 2009-ben. Olyan kanyonban voltunk, ahol semmi sincs, nincs térerő, nincsenek emberek, viszont van sok krokodil és víziló. Teljesen a civilizáción kívül voltunk. Élveztük a vízitúrát, leírhatatlan élményekben volt részünk, de sok volt a veszély. Az expedíció végén például a férjem maláriát kapott.

Hogy fér bele ebbe az életstílusba a gyerek? A „gyerek előtti időszakban” csak ketten voltak, az ember ekkor rugalmasabb. Hogyan képesek megbirkózni ezzel a helyzettel? Otthon hagyják a fiukat vagy viszik magukkal?

Próbáljuk őt magunkkal vinni. Tudtuk, hogy szeretnénk gyermeket és folytatni szeretnénk azt, amit csinálunk, hisz ez az életstílusunk. Úgy terveztük, hogy egy fél évet kihagyok a szezonból és a második félévben folytatom. A fiunknak akkor kellet világra jönnie, amikor éppen otthon voltunk. Nem szívesen vagyok bezárva a négy fal között, így hat héttel a szülés után muszáj volt otthonról kiesnem. Mindent bepakoltunk, beleértve a hathetes gyereket, berakodtunk a karavánba és útnak indultunk – a vízhez. A fiunk kitűnően viselte a kirándulást. Az egyetlen dolog, amit nem szeretett, az az autósülés. Rosszabb volt, mikor Peťko egyéves volt és Kanadába kellett utaznunk a világbajnokságra. Nem tudtuk elképzelni, hogy vészeljük át az egy hónapot a sátorban. Nem engedhettük meg magunknak hotelt fizetni. A szövetség nem adott pénzt. A szponzortól volt pénzünk, de úgy kellett gazdálkodni, hogy az elég legyen az egész évre. Végül is sátorban laktunk egy réten, ahol nem volt villanyáram, sem víz. És jó volt. Nagyon nagy szerencsénk volt – kitűnő időjárást fogtunk ki. Peťko jól bírta. Mi már fáradtabbak voltunk – egy órát a férjem edzet, egy órát én, aki nem edzett, másokkal ellentétben nem pihent, hanem a kicsivel volt. Ma már csak nevetünk rajta, de kemény egy hónap volt.

Élményeiket rögzítik, videókat készítenek. Nemrég láttam egy előzetest a filmjükről az ugandai kajakosokról. Felkeltette érdeklődésemet. Mindjárt kapcsolatba léptem Önnel. Reméltem, hogy sikerül összehozni egy „teázást”, ahol elmesélnék a gútoriaknak az élményeiket. Sajnos, tavasszal ez nem jött össze, de remélem, hogy ősszel majd sikerül.   

Remélem, hogy még idén összehozzuk a találkozót. Nagyon szívesen mesélünk majd élményeinkről, de sok van belőlük. Ami a videókat illeti – férjem operatőr, úgyhogy minden utunkról sok-sok anyagunk van. Ugandában kilencszer voltunk. Ismerjük az ottani kajakosokat. Ennek a filmnek köszönhetően is sikerült az ugandai csapatnak először az ország történelmében kiutazni Kanadába a világbajnokságra – ami nagy álmuk volt.

Egy sportoló életében a legrosszabb nap, amikor megsérül. Múlt évben ez Önnel is megtörtént. Fennállt a veszélye, hogy abba kell hagynia a sportolást. Aztán mégiscsak helyrejött.

Porckorong sérülésem volt. A kajakozásnál és a vadvízi hirtelen mozdulatoknál ez nem vicc. A sérülés olyan komoly volt, hogy az orvos el sem tudta képzelni, hogy műtét nélkül rendbe jövök.  Végül is sikerült magamat rendbe rakni. Speciális gyakorlatokat végeztem a porckorongok lazulására és regenerációjára. Egy év elteltével újból elmentem a mágneses rezonanciára. Egy évvel ezelőtt a porckorong 7 mm-re volt kiugorva, most a helyén van. Az orvos nem akart hinni a leletnek. A biztonság kedvéért a férjem is elment megnézetni a hátát, neki is megállapították, hogy porckorong lazulása van. Neki már volt néhány komoly sérülése – műtve volt a válla, le volt szakadva a jobb és bal külső ferde haránt izma, a kétfejű karizma, négyszer volt maláriája, tovább övsömörje, könyökgyulladása volt. Az utóbbi időben jobban odafigyelünk testünkre, magunkra.

Mi vár Önökre az elkövetkező időben?

Július elején Spanyolországba utazunk a világbajnokságra. Küzdünk a finanszírozással. Várjuk, hogy a szövetség segít-e pénzbelileg. Az lesz az idény csúcspontja. Ezenkívül több kisebb versenyre megyünk Ausztriába, Csehországba és Németországba. Évekkel ezelőtt a versenyekre és a szabadstílusra összpontosítottunk. Most azt mondtuk, hogy már élvezni is szeretnénk a vizet és a kajakozást, feltöltődni energiával. Májusban Grúziába megyünk, felfedezni az ország vad folyóit. A világ e részében még nem voltunk, mindig nyugatnak indultunk. A szezon befejezte után Norvégiába szeretnénk menni és bejárni a karavánnal Európa vizeit.

Végül az érdekelne, hogy tetszik az élet Gútoron.

Túrócszentmártonban születtem, aztán Pozsonyban laktam, később Gútorra költöztünk. Kamasz lányként el sem tudtam képzelni, hogy valaha én itt letelepednék. Férjemmel Pozsonyban laktunk, de a nagyvárosban nem voltunk elégedettek. Amikor arról kezdtünk gondolkodni, hogy hol telepedünk le, az egyik feltétel az volt, hogy  víz mellett legyünk. A végső döntés Gútor lett. Jól döntöttünk, jól érezzük itt magunkat, meg vagyunk elégedve. A Duna és a töltés sok lehetőséget ad a sportoláshoz.

Köszönöm a beszélgetést és várjuk a teázást!

Beszélgetőpartner:

Krajčírné Nagy Julianna

Článok bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2018

?

ODIŠIEL ČLOVEK S VEĽKÝM „Č“

V minulom roku sa v kultúrnom dome v Hamuliakove podarilo inštalovať stálu výstavu fotografií starého Hamuliakova.  Jednou časťou výstavy sú fotografie o Dunaji – o rieke, ktorá určovala celý život dediny. Fotografie o Dunaji som hľadala všade možne, ale nepodarilo sa mi nájsť žiadny taký materiál, ktorý by sa mi páčil. Napadlo mi, že pán Peter Čáky, predstaviteľ Slovenska v sekretariáte Dunajskej komisie – medzinárodnej organizácie sídliacej v Budapešti, býva v Hamuliakove. Na moju otázku, či náhodou nemá organizácia v archíve niečo zaujímavé o našej obci, sa usmial a spýtal sa, prečo sa pýtam jeho, prečo hľadám inde, keď najväčší znalec Dunaja býva v Hamuliakove. Bola som prekvapená. Hoci sedemnásť rokov už bývam v Hamuliakove, ale až teraz som mala príležitosť spoznať pána Józsefa Fűryho. Niekoľkokrát som si všimla v dedine starší pár prechádzajúci sa po dedine ruka v ruke, opretí jeden o druhého s veľmi milým výrazom na ich tvárach. Sálal z nich pocit pokoja a vzájomnej lásky. Tak oni boli Fűryovci.

Rada by som sa s Vami podelila o môj príbeh s týmto veľkým Človekom. Jeden deň som oslovila pána Fűryho. Povedala som mu o pripravovanej výstave a požiadala ho o pomoc. Za 50 rokov práce na Dunaji mal veľa fotografií, ale háčik bol v tom, že na diapozitívoch. Pomyslela som si, že tak to budeme musieť vymyslieť ako ich prehodiť do počítača.  Pán Fűry čítal moje myšlienky a povedal, to nebude problém, on to urobí. Spadla mi sánka. Neočakávala som, že pán oslavujúci svoje 80. narodeniny, zareaguje takto. Keď som išla po fotografie, vybehol s USB kľúčom v rukách, že má pre mňa všetko pripravené. Pri pohľade na uja v jeho veku s USB kľúčom, druhýkrát mi padla sánka. Tretíkrát mi padla vtedy, keď pri vysvetlení, že fotografie budú zväčšené na A4, okomentoval, že má ich len v kilobajtoch, na zväčšenie budem potrebovať určite niekoľko megabajtovú kvalitu, tak ich prerobí. A to ešte stále nebolo všetko. Poprosila som ho, aby opísal históriu Dunaja tu pri Hamuliakove. V tom čase už mal veľmi chorú pani manželku o ktorú sa staral, a celá domácnosť a záhrada ležali na jeho pleciach. Tak som mu navrhla, nech to napíše rukou a ja to už prepíšem do počítača. Na to mi odpovedal, že predsa nebudeme dvakrát robiť. Keď už píše, tak hneď do počítača. Štvrtýkrát mi padla sánka. Toto sa všetko odohralo na jar 2017. Pri príprave minuloročného Hamuliakovského spravodaja mi napadlo, že by som s ním rada urobila rozhovor. Chcela som vedieť o ňom viac. Necítil sa na to. Povedal, budúci rok. Bohužiaľ, život to zariadil inak. Pani manželka opustila tento svet v októbri, pán Fűry ju nasledoval o šesť týždňov neskôr. Narodili sa v tom istom roku, prežili celý život spolu a odišli spolu.

V júni sa mu podarilo zúčastniť sa na jednej veľmi významnej udalosti. Na 88. plenárnom zasadnutí Dunajskej komisie v Budapešti dňa 9. júna 2017 bolo odovzdané pánovi Józsefovi Fűrymu vyznamenanie „Za vklad pre rozvoj plavby na Dunaji“. Toto vyznamenanie sa udeľuje raz ročne osobe pracujúcej v oblasti vodnej dopravy na Dunaji, ktorá sa významným spôsobom zaslúžila o rozvoj vodnej dopravy na Dunaji, zlepšenie plavebných podmienok, zvýšenie bezpečnosti a efektívnosti vodnej dopravy, za zásluhy v zlepšení medzinárodnej spolupráce v oblasti vodnej dopravy a zvýšení prestíže DK a taktiež za vedecký výskum a prípravu kádrov pre vodnú dopravu. Vyznamenanie „Za vklad pre rozvoj plavby na Dunaji“ dostal Ing. József Fűry ako štvrtý občan SR od založenia Dunajskej komisie v roku 1948. Traja boli z oblasti plavby, pán Fűry bol prvý a zatiaľ jediný vodohospodár. A na to bol neskutočne hrdý. Právom.

József Fűry s Petrom Čákym na odovzdávaní vyznamenania (Peter Čáky zastupuje SR v Dunajskej komisii, tiež žije v Hamuliakove)

Kto bol tento človek s veľkým Č? Pán Fűry sa narodil vo Veči nad Váhom, ktorá dnes je súčasťou Šale. Po prežití druhej svetovej vojny sa jeho rodina presťahovala do Hamuliakova – utekajúc pred hrozbou presídlenia do Maďarska v dôsledku Benešových dekrétov. V Hamuliakove práve presídlili vedúceho predajne firmy Hanza, tak jeho otec si vybavil, aby mohol obsadiť uvoľnené miesto. Časy boli ťažké – zima 1947/1948 bola veľmi tuhá. Ako sám spomínal – boli také tuhé mrazy, že zamrzol aj Dunaj a duchna, ktorou sa s bratom zakrývali, ráno už bola zakrytá srieňom. Po skončení priemyselnej školy stavebnej v Bratislave a vysokoškolského štúdia pracoval stále vo Vodohospodárskom  podniku. Do dôchodku odišiel po odpracovaní vyše 50 rokov vo vodnom hospodárstve. Pracoval v pracovných skupinách Komisií hraničných vôd pre hraničné vody s Českou republikou, Maďarskou republikou a Rakúskom, ďalej bol členom vládnej delegácie pre implementáciu rozhodnutia súdneho dvora v Haagu v otázke plnenia medzištátnej zmluvy o SVD Gabčíkovo – Nagymaros. Podieľal sa aktívne na vypracovaní medzištátnych dohôd a zmlúv v oblasti hraničných vôd. Pre Dunajskú komisiu zaisťoval údaje za SR pre jej hydrotechnické publikácie a taktiež sa aktívne zúčastňoval na rokovaniach Dunajskej komisie ako člen delegácie Slovenskej republiky.

…………………………………………………………………………………………………………………………………….

Ako spomínal pán Fűry na povodne v roku 1965 – úryvok z rozhovoru uverejneného v PRAVDA 5.6.2013

Povodne v roku 1965: Žitný ostrov bol zrazu pod vodou

Bezmála 53 700 ľudí evakuovaných, 3 910 domov úplne zničených a ďalších 6 180 poškodených, 250 kilometrov ciest a 70 km železníc zaplavených, úroda zničená na 94-tisíc hektároch pôdy.

Takáto bola bilancia najväčšej dunajskej povodne na juhozápadnom Slovensku pred takmer polstoročím. Zostáva záhadou, že pri katastrofe sa neutopil ani jeden človek.

Jozef Fűry vtedy pracoval na Okresnej vodohospodárskej správe v Šamoríne. Opakuje, že na rok 1965 sa jednoducho nedá zabudnúť. „Bol nezvykle mokrý, už od konca marca často a výdatne pršalo,“ spomína. „Do polovice júna sme zažili niekoľko povodňových vĺn.“ Tým sa – podľa neho – vtedajšia hydrologická situácia zásadne líšila od tej dnešnej.

K bohatým zrážkam sa nakoniec pridalo topenie alpských ľadovcov. V Bratislave Dunaj kulminoval prietokom 9 400 kubických metrov, čo nie je zase až tak veľa. Veď v inom povodňovom roku, napr. v júli 1954, dosiahol prietok našej veľrieky v hlavnom meste o tisíc kubíkov viac.

Podľa odborníkov však tentoraz veľmi zhubne pôsobilo práve reťazenie povodňových vĺn. „Stodvadsaťšesť dní som mal v jednom kuse službu,“ rozpráva pán Fűry. „Na hrádzach totiž vznikali početné vývery a značné priesaky.“ Dunaj kulminoval pri poslednej vlne v Bratislave 15. júna 1965. Táto katastrofa urýchlila projektovanie i výstavbu gabčíkovského vodného diela. Pán Fűry, ktorý je už dávno na dôchodku, si myslí, že bez Gabčíkova by bol Dunaj pre svoje okolie mimoriadne nebezpečný aj v roku 2002. A zrejme aj teraz…“

…………………………………………………………………………………………………………………………………..

Názory na vodné dielo boli rôzne, len čas ukázal jeho opodstatnenosť. V článku o Dunaji, ktorý minulý rok pán Fűry predsa napísal, a je vystavený v kultúrnom dome, píše:  „Napriek tomu, že pri najväčších dvoch povodniach bola hladina Dunaja najvyššia (viď tabuľka – rok 2013: 1034 cm, rok 2002: 991 cm), v Hamuliakove sa spodná voda už neobjavovala ani v pivniciach“.

Pán Fűry, česť Vašej pamiatke!

Ing. Juliana Krajčírová

ELMENT EGY NAGY EMBER

A múlt évben sikerült a gútori kultúrház galériájában állandó fényképkiállítást készíteni Gútor régi fényképeiből. A kiállítás egy részét a Dunáról szóló képek alkotják – a folyóról, amely évszázadokon keresztül meghatározta a község életét. Már mindenhol kerestem fényképeket a Dunáról, de sehol nem tudtam rátalálni olyanokra, amelyek első látásra tetszettek volna. Eszembe jutott, hogy Peter Čáky, a budapesti székhelyű nemzetközi szervezet – a Duna Komisszió Titkárságának szlovákiai képviselője, Gútoron lakik. Amikor megkérdeztem tőle, hogy vannak-e használható képei a Duna gútori szakaszáról, csodálkozva azt felelte, hogy miért tőle kérdezem, és miért máshol keresgélem, miért nem otthon a faluban, hiszen a Duna legnagyobb ismerője Gútoron lakik. Meglepődtem. Tizenhét éve élek Gútoron, de csak most adatott meg, hogy megismerjem Fűry Józsi bácsit. Az évek során szoktam látni a faluban egy idős házaspárt, sétálva kéz a kézben, egymásra támaszkodva, mindig mosolyogva. Nyugalom és kölcsönös szeretet áradt belőlük. Hát ők voltak a Fűryék.

Szeretném az olvasókkal megosztani a történetemet erről a NAGY Emberről. Egy nap megszólítottam Józsi bácsit. Elmondtam neki, hogy mi a tervem, milyen kiállítást szeretnénk megvalósítani, hogy szükségem lenne az ő képeire is, mert állítólag ő az, aki segíteni tud. 50 éves munkája során a Dunáról sok képe volt, de diafelvételeken.  Gondoltam, majd kitalálom, hogyan lehet átvinni ezeket a diafelvételeket a számítógépbe. Józsi bácsi gondolataimban olvasva mindjárt az mondta, hogy ez nem gond, ő majd megcsinálja. Leesett az állam. Nem gondoltam volna, hogy a 80. születésnapját ünneplő úr megoldja ezt a gondunkat. Amikor a képekért mentem, Józsi bácsi kijött, kezében egy USB kulccsal, mondván, elkészítette számomra a képeket. Na, ekkor esett le másodszor az állam. Harmadszor akkor, mikor elmondtam neki, hogy a képeket A4 nagyságúra szeretnénk nagyítani, hogy kiállíthassuk a kultúrházban. Józsi bácsi erre az felelte, kár, hogy nem mondtam korábban, mert nem a megfelelő minőségben töltötte le a képeket és nekem biztos jobb minőség kell a nagyításhoz. Nem baj, majd letölti jobb minőségben, mondta. És ez még mindig nem volt az utolsó meglepetés számomra. Felkértem, írja meg a Duna történetét – mindazt, ami Gútorral kapcsolatos. Abban az időben felesége, Klári néni már nagyon beteg volt, Józsi bácsi törődött vele. Rámaradt a háztartás és a kert is. Gondoltam, könnyítek a dolgán, felajánlottam neki, hogy írja meg kézzel, és én majd beírom a számítógépbe. Józsi bácsi megrökönyödve azt válaszolta, hogy „nem fogunk kétszer dolgozni vele!”. Ha már egyszer írja, akkor egyenesen a számítógépbe. Ez 2017 tavaszán történt. A tavalyi Gútori Hírmondó készítésénél arra gondoltam, hogy szívesen készítenék egy beszélgetést Józsi bácsival. Szerettem volna többet tudni róla. Azt mondta, majd jövőre. Sajnos, az élet közbeszólt. Klári néni októberben hagyott itt bennünket, Józsi bácsi hat héttel később. Ugyanabban az évben születtek, az egész életüket együtt élték le és együtt is távoztak.

Júniusban még sikerült Józsi bácsinak részt vennie egy nagyon jelentős eseményen. 2017. június 9-én Budapesten a Duna Bizottság 88. plenáris ülésén Fűry József mérnök kitüntetést kapott „a Duna-hajózás Fejlesztéséhez Való Hozzájárulásért”.  Ezt a kitüntetést évente egyszer adják át a Duna vízi közlekedésével foglalkozó szervezet vagy vállalat munkatársának. Olyan személy javasolható, akinek munkássága jelentős mértékben hozzájárult a Duna-hajózás fejlesztéséhez; aki javította a hajózás feltételeit, biztonságát, hatékonyságát; aki eredményesen hozzájárult a vízi közlekedés nemzetközi együttműködésének javításához; aki részt vett a Duna Bizottság népszerűsítésében; aki tudományos kutatásokat végzett; aki hozzájárult a vízi közlekedéssel foglalkozó szakemberek képzéséhez. „A Duna-hajózás Fejlesztéséhez Való hozzájárulásért” kitüntetést Fűry József mérnök a Duna Bizottság történetében negyedik szlovák állampolgárként kapta meg. Hárman a vízi közlekedéssel kapcsolatos munkájukért, Józsi bácsi volt az első és az egyetlen, aki a vízügyi tevékenységéért kapta e díjat. Nagyon büszke volt rá. Joggal.

Ki is volt ez a NAGY EMBER? Józsi bácsi Vágvecsén született, amely ma Vágsellye része. A II. világháború után költözött a családja Gútorra, amikor a Magyarországra való kitelepítés elől menekült a család. Gútorról éppen kitelepítették a Hanza cég üzletvezetőjét, így Józsi bácsi édesapja elintézte, hogy a helyére kerülhessen. Nehéz idők jártak – az 1947/1948-as tél nagyon kemény volt. Ahogy visszaemlékezéseiben Józsi bácsi leírja – olyan kemény fagyok voltak, hogy még a Duna is befagyott és a dunyha, amellyel a testvérével takarództak, reggelre zúzmarás lett. Fűry József mérnök a középiskolai és egyetemi tanulmányok elvégzése után a Vízgazdálkodási Vállalatnál dolgozott. Az itt végzett több mint 50 éves munkássága után vonult nyugdíjba. Dolgozott a Határfolyók Bizottságának munkacsoportjában, tagja volt annak a szlovák kormányküldöttségnek, amely a Hágai Nemzetközi Bíróság határozatának végrehajtásáért felelt a Bős – Nagymaros Vízlépcsőrendszer nemzetközi egyezményének betartásával kapcsolatban. Tevékenyen részt vett a határfolyókról szóló államközi egyezmények és szerződések kidolgozásában. A Duna Bizottság számára a Szlovák Köztársaság részéről adatokat szolgáltatott, ugyancsak a SzK hidrotechnikai kiadványaihoz is. A Szlovák Köztársaság küldöttségének tagjaként tevékenyen részt vett a Duna Bizottság tárgyalásain.

…………………………………………………………………………………………………………………………………….

Hogyan emlékezett Józsi bácsi az 1965-ös árvízre? – részlet a PRAVDA napilap 2013. június 5-én megjelent beszélgetésből

Az 1965-ös árvizek: Csallóköz egyszer csak víz alatt volt

53 700 evakuált ember, 3 910 megsemmisített és további 6 180 megrongált ház, 250 km elárasztott út, 70 km víz alatt lévő vasút, 94 000 hektárnyi tönkrement termés.  

Számokban annyi kárt okozott a Duna legnagyobb áradása Szlovákia délnyugati részén fél évszázaddal ezelőtt. Rejtély, hogy egyetlen ember sem vesztette életét.

Fűry József abban az időben a somorjai Kerületi Vízgazdálkodási Igazgatóságnál dolgozott. Elmondása szerint, az 1965-ös évet nem lehet elfelejteni. „Szokatlanul csapadékos év volt, már március végétől gyakran és sokat esett az eső.” emlékezik vissza. „Június közepéig számos árvízhullámot tapasztaltunk.” Ezzel – szerinte – az akkori hidrológiai helyzet alapvetően eltért a maitól.

A gyakori kiadó esőzéshez még csatlakozott az alpesi gleccserek olvadása is. Pozsonyban a Duna 9 400 köbméter átfolyással tetőzött, ami nem olyan sok, hiszen más évben, például 1954. júliusában az átfolyás Pozsonyban ezer köbméterrel magasabb volt.

A szakértők szerint a nagy árvizet az azonos időben érkező különféle eredetű víztömeg okozta. „Százhuszonhat napon keresztül szolgálatban voltam,” mondja Fűry úr. „A töltéseken ugyanis számos szivárgás és buzgár keletkeztek.” A Duna Pozsonyban az utolsó hullám alatt 1965. június 15-én tetőzött. Ez a katasztrófa meggyorsította a bősi vízlépcső tervezését és építését. Fűry úr, aki már régen nyugdíjban van, úgy gondolja, hogy a Bősi Vízlépcső nélkül a Duna e térség számára rendkívüli módon veszélyes lett volna 2002-ben is. És úgy néz ki, hogy a jelenben is …”

…………………………………………………………………………………………………………………………………..

A vélemények a vízlépcső felépítésével kapcsolatban eltérőek voltak, csak az idő mutatta meg megépítésének jogosságát. A cikkben, amelyet Józsi bácsi végül is megírt a Dunáról, és amely a kultúrházban található, ezt írja: „Annak ellenére, hogy a két legnagyobb árvíz jóval magasabban tetőzött, mint a többi (lásd táblázat – 2013: 1034 cm, 2002: 991 cm), Gútoron már nem jelent meg a talajvíz még a pincékben sem.”

Józsi bácsi, nyugodjon békében!

Krajčírné Nagy Julianna mérnök

Rozhovor bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2018

?

Monika Laceková  – tretia zľava

NARODILA SA (NIELEN) PRE TVORBU S TEXTILOM

Po roku 2000 sa začala obec Hamuliakovo prudko rozrastať. V roku 2006 sa do obce, kde našla svoju lásku (v súčasnosti už manžela), prisťahovala aj módna návrhárka Monika Laceková so svojim vtedy 10 ročným synom. Hľadala kľud a pokoj. Sama vyrastala na dedine, obklopená prírodou a ľuďmi.  S cieľom priblížiť sa k miestnej komunite a spojiť ľudí, ktorí tu už žili s tými, ktorí sa sem prisťahovali, po otvorení kultúrneho domu v decembri 2006 ponúkla deťom spôsob trávenia voľného času – tvorivé Design dielne. Vychádzala zo svojej profesie,  dielne sa sústreďovali na výučbu rôznych výtvarných techník a vlastnoručné zhotovenie výrobkov. Nadšenie a záujem detí a rodičov bol taký veľký, že padlo rozhodnutie otvoriť krúžok s novými technikami aj pre nových záujemcov. A tu bol zrod myšlienky vytvoriť z provizórnych priestorov v kultúrnom dome  centrum voľného času. Slovo dalo slovo a vznikol Klub Zvonček. Prečo Zvonček? Ako Monika hovorí, vyrastala na dedine a hlas zvona znamenal, že niečo sa deje a zvoláva ľudí. Preto sa rozhodla tento klub nazvať Klubom Zvonček. Hoci Design dielne s Monikou v súčasnosti už neprebiehajú, ale Klub naďalej funguje a poskytuje voľnočasové aktivity.

Monika, zostali ste pri Vašej profesii za tie roky? Robíte ešte návrhárstvo?

Áno, patrím k ľuďom, pre ktorých práca je aj koníček. Napriek tomu, že doba nie je ľahká a nie je najvhodnejšia pre umelcov, naďalej sa tomu venujem. V súčasnosti môj záber je už ale širší – niekedy sú to šaty, niekedy textilná tvorba, krúžky, výšivky, takže točím sa stále v textilnom svete.

Čo Vás teraz najviac zamestnáva?

Momentálne je to „Ateliér 71“. Je to remeselnícky dom odevného dizajnu. Je to niekoľkoročná myšlienka v mojej hlave, ktorú som sa snažila zhmotniť a zviditeľniť. Malo by to byť miesto – ateliér, kde sa zastavil čas. Dá sa to vysvetliť rôznym spôsobom  – mojim cieľom je, aby ľudia, ktorí sem prídu, skutočne mali pocit, že sa tu zastavil čas, aby zabudli na bežné starosti a oddýchli si.

Kde sa nachádza Ateliér 71 a kedy sa otvorí?

Tento remeselnícky dom sa nachádza v Dunajskej Lužnej. Je to priamo na hlavnej ceste, v križovatke. Takýto dom si zaslúži byť na križovatke. Tak ako zvon má charakter zvolávania ľudí, aj tento remeselnícky dom slúži na stretávanie sa ľudí z rôznych kútov. Ateliér bude otvorený v lete tohto roka.

Aké aktivity tu plánujete?

Ako aj názov naznačuje – „Ateliér 71 – miesto, kde sa zastavil čas“ – je to o remeslách, ktoré my výtvarníci/textiláci využívame vo svojej práci. Vybrala som si pár smerov, ako napríklad výšivkárstvo, ktoré malo obrovskú tradíciu na území Slovenska, ako aj výroba gombíkov, ktorá taktiež zanikla. Veľmi dobre vieme, že gombík pritom v živote človeka hrá dôležitú úlohu, napr. nohavice by nám bez neho určite spadli. Ďalšou oblasťou je výroba klobúkov a doplnkov na hlavu a do vlasov. Z histórie vieme, že prikrývka hlavy bola súčasťou odevu v ľudovej tvorbe, dokonca určovala postavenie ľudí v spoločnosti. Určite nesmiem zabudnúť na základ mojej profesie, a to je krajčírstvo, aby ľudia nezabudli, že manuálna, remeselná práca sa dá nahradiť modernými technológiami len do určitej miery. Touto formou by som chcela odovzdať remeslá ďalšej generácii. V dnešnom svete konzumu sa väčšina ľudí pozerá na textil inými očami, čo ma vôbec neteší a vôbec sa nezamýšľajú, že kvantita nie je kvalita.

Vašu tvorbu vidíme aj v Hamuliakove a to v novej bude základnej školy. Deti vidia Vašu plastiku na stene školy dennodenne. Je to Váš darček pre obec, pre školu.

Vždy ma fascinovali fasády a klasické štukatérstvo, ktoré boli ručne vytvorené. Vyrastala som na dedine, kde si ľudia pri výstavbe domu pomáhali. Môj dedko bol murár. Vždy ma zaujímalo, ako pracuje s hmotou – miešanie malty, ukladanie omietky, ohadzovanie. Textil je mojou prioritou, ale plastika je niečo, čo je trvácne a zostane tu po vás. Takže som sa snažila tieto dve veci spojiť. Som veľmi vďačná tejto obci, že mi dala možnosť a priestor na tvorbu pred niekoľkými rokmi. Táto plastika je vlastne vyjadrením mojej vďaky.

Plastika má názov Flóra Žitného ostrova. Prečo ste vybrali práve túto tému?

Dlho som rozmýšľala, akú tému si zvoliť. Opäť sa vrátim do detstva. Myslím, že nie len pre mňa, ale pre mnohých príroda, slnko, kvety, vzduch, voda predstavujú energiu. Vybrala som tie rastliny, ktoré ma ovplyvnili v mojom živote. Napríklad žihľava, ktorú som pravidelne chodila zbierať pre hydinu. Mama mi dala dva košíky a musela som ich naplniť. Do plastiky som zakomponovala aj textil – štruktúru textilu.

Popri miestnej škole, škôlke a súboru mažoretiek je Klub Zvonček  súčasťou Občianskeho združenia Hamuliakovské deti. Aktivity združenia sú financované hlavne z 2% daní. Niekoľko rokov svoje 2% nášmu združeniu posiela aj firma Imos-Systemair. Každý rok sa snažíme za to poďakovať – či už umeleckými výrobkami detí, alebo posledných päť rokov veľkou tortou pre zamestnancov na vianočný večierok od pani Anky Parákovej. Torta je vždy výborná, ale rýchlo sa zje. Minulý rok prišla myšlienka, aby sme vytvorili niečo trvácne. Na jar som Vás oslovila, či by ste nám pomohli dať dokopy niečo pekné. A podarilo sa. Váš nápad realizovaný tímom zamestnancov je hotový. Nekaždodenný darček – obraz z výrobkov firmy je na stene a spríjemňuje atmosféru firemnej jedálne.

Zaujalo ma priemyselné prostredie firmy. Človek, ktorý tvorí, vníma výrobné prostredie ináč, než ten, kto v ňom pracuje. Na jar som bola vo výrobe a pozbierala výrobky, ktoré ma niečím oslovili. Keď som ich na záhrade rozložila a zobrala  do úvahy, že je to firma, ktorá sa zaoberá cirkuláciou vzduchu a vzduchotechnikou, tak mi napadla v myšlienkach hrdza. Jednotlivé výrobky sme pomaľovali tak, aby sme dostali efekt hrdze. Okrem toho, jeden výrobok mi pripomínal plátno, a dali sme dokopy farbu hrdze a výšivku. A použili sme jasne modrú farbu, aká je v znaku firmy. Zakomponovali sme rôzne malé diely, drôtiky a koráliky, ktoré sa vedia pohrať s lúčmi svetla v priestore a tak vyzdvihnú samotnú plastiku. Je to dielo, ktoré bolo realizované samotnými zamestnancami. Bola to veľmi zaujímavá spolupráca. Myslím si, že počas každodennej práce je takýto obraz spríjemnením prostredia a balzamom na dušu.

dav

Už roky spolupracujete aj so známymi osobnosťami verejného života – s herečkami, moderátorkami, šili ste svadobné šaty, a aj šaty na Ples v opere. Sme radi, že Vašu tvorbu uvidíme nielen na televíznych obrazovkách a na divadelných doskách, ale už aj v pripravovanom remeselníckom dome Ateliér 71. Tešíme sa na spoločné kreatívne chvíle!

Zhovárala sa:

Ing. Juliana Krajčírová

Monika Laceková a jej práca na Instagrame

https://www.instagram.com/mola.design/
https://www.instagram.com/atelier71.sk/

A MŰVÉSZETI ALKOTÓMUNKÁNAK SZÜLETETT

A 21. század elején Gútor nagy sebességgel kezdett növekedni. 2006-ban Monika Laceková az akkor 10 éves fiával a községbe költözött. Itt találta meg élete párját, aki ma már a férje. Békét és nyugalmat keresett. Falun nőtt fel a természet ölében. Az újonnan épített kultúrház megnyitása után kézműves szakkört nyitott a gyerekek számára. Célja az volt, hogy megismerje a helyi lakosságot és segítsen megismertetni a helyi lakosságot a Gútorra költözött új polgártársakkal. Saját hivatásából indult ki, a kör új kézimunka technikák elsajátítására összpontosított. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy további körök nyíltak. Így jött a gondolat, hogy a kultúrházban legyen egy klubhelység. Megalakult a Csengettyű Klub. Miért csengettyű? Monika falun nőtt fel, ahol, ha megszólalt a templom harangja, mindenki tudta, hogy valami történt és a harang hívja az embereket. Ezért döntött a Csengettyű Klub elnevezés mellett. A foglalkozások ma már nem Monika vezetésével működnek, de a Klub továbbra is működik, és szabadidő elfoglaltságokat kínál a helyi lakosoknak.

Monika, megmaradt a szakmájában? Továbbá is ruhatervezéssel foglalkozik?

Igen. Szerencsére azon emberek közé tartozom, akiknek a munkájuk a hobbijuk. Annak ellenére, hogy nehéz időket élünk, a kor nem igazán kedvez a művészeknek, továbbra is ruhatervezéssel foglalkozom. Jelenleg azonban már nemcsak ruhatervezéssel, hanem alkotok textillel, köröket vezetek, hímzek, de hű maradtam a textilhez.

Jelenleg mi foglalja le mindennapjait?

Az „Ateliér 71” elnevezésű műtermem. Kézműipari ház, ahol a ruháról fog szólni minden. Már néhány éve a fejemben jár a gondolat és ezt próbálom most megvalósítani. Remélem, hogy ez a műterem egy olyan hely lesz, ahol megállt az idő. Többféleképpen lehet ezt értelmezni. Az én célom az volt, hogy az embereknek, akik meglátogatnak minket, az legyen az érzésük, hogy itt megállt az idő, elfeledjék a mindennapi gondokat és megpihenjenek.

Hol található ez a műterem és mikor lesz megnyitva?

Dénesdtorcsmisérdben (Dunajská Lužná) helyezkedik el a fő út mentén a kereszteződés mellett. Egy ilyen ház megérdemli, hogy egy kereszteződésen legyen. Úgy, ahogy a harang összehívja az embereket, ez a kézműipari ház is arra szolgál, hogy különböző tájakról itt találkozhassanak az emberek. Megnyitásra a nyár folyamán kerül sor.

Mi várja a látogatókat?

Ahogy már említettem,  célom egy olyan műterem megteremtése, ahol megállt az idő. A fő hangsúly a kézműves mesterségeken lesz – azokon a mesterségeken, amelyekkel a ruhaiparban dolgozunk.  Kiválasztottam néhány fő irányzatot, mint például a hímzést, amelynek valamikor Szlovákiában nagy hagyománya volt, épp úgy, mint a gombkészítésnek, amely ma már teljesen feledésbe merült. Jól tudjuk, hogy a gombnak pedig fontos szerepe van az ember életében, például a nadrág gomb nélkül biztos leesne. A kalap és fejdíszek készítése egy további olyan terület, amelyre összpontosítani szeretnék. A történelemből tudjuk, hogy a kalap és a fejfedő a népviselet része volt és az emberek a társadalomban levő rang szerint viselték. Nem feledkezhetek el a mesterségem alapjáról, a szabómesterségről. Kívánom, hogy az emberek ne felejtsék el, hogy a kézimunkát és a kézműves munkát csak egy bizonyos szintig lehet a modern technológiákkal helyettesíteni. Így szeretném továbbadni a kézműves mesterségeket a következő generációnak. A mai fogyasztói világban az emberek más szemmel néznek a textilre, ami engem elszomorít, és egyáltalán nem gondolkodnak el azon, hogy a mennyiség nem jelent minőséget.

Az Ön alkotását Gútoron is láthatjuk, mégpedig az iskola új épületében. A gyerekek naponta látják díszítő plasztikáját a folyosó falán, ami az Ön ajándéka az iskolának és a községnek.

Mindig érdekeltek az épületek homlokzatai, amelyek kézzel voltak formálva. Falun nőttem fel, ahol az emberek egymásnak segítettek házaik építésénél. Nagyapám kőműves volt. Mindig érdekelt, hogyan dolgozik az anyaggal, hogyan keveri a maltert, hogyan viszi fel a vakolatot. A textil a szívem csücske, de a plasztika az, ami tartós és itt marad. Megpróbáltam a két dolgot összekötni. Hálás vagyok a községnek, hogy néhány évvel ezelőtt lehetőséget és teret adott és alkothattam. Ez a plasztika a az én ajándékom, a hálám kifejezése.

A plasztika témája a Csallóköz flórája. Miért választotta ezt a témát?

Hosszasan gondolkodtam azon, hogy milyen témát válasszak. Megint csak a gyerekkoromhoz térek vissza. Úgy gondolom, hogy nemcsak nekem, de sokaknak a természet, nap, virágok, friss levegő, víz jelentik az energiát. Azokat a növényeket választottam, amelyek meghatározták az életemet. Például a csalán, amelyet rendszeresen jártam szedni a baromfi számára. Édesanyám két kosarat adott a kezembe, és addig szedtem, míg meg nem teltek. A plasztikába bekomponáltam a textilt is, a textil struktúráját.

A helyi óvoda, iskola, mazsorett csoport mellett a Csengettyű Klub is a Gútori Gyerekek Polgári Társulás része. A Társulás tevékenysége főleg az adakozók adójának 2%-ból van finanszírozva. Már néhány éve adójának 2%-át az Imos-Systemair cég is a Társulásnak utalja. Minden évben megköszönjük ezt a segítséget a gyerekek által készített alkotásokkal, vagy az utolsó öt évben Anka Paráková tortájával lepjük meg a alkalmazottak karácsonyi összejövetelét. A múlt évben jött egy ötlet, hogy próbáljunk valami maradandóbbat csinálni. A torta kitűnő, de mindig gyorsan elfogy. A múlt év tavaszán megszólítottam Önt, hogy tudna-e segíteni valami szépet készíteni. És sikerült. Készen van az Ön ötlete, melyet a cég alkalmazottai kiviteleztek. Nem mindennapi ajándék – egy kép, amely a cég termékeiből készült és a cég étkezdéjének hangulatát teszi kellemesebbé.  

Megérintett a cég ipari környezete. Az, aki művészettel dolgozik, máshogy látja a gyártási környezetet, mint az, aki ott dolgozik. A múlt év tavaszán voltam a gyárban és összeszedtem azokat a termékeket, amelyek valamivel megfogtak engem. Amikor szétraktam őket a kertben és figyelembe vettem azt, hogy egy cégről van szó, amely légtechnikával foglalkozik, eszembe jutott a rozsda gondolata. Az egyes termékeket úgy festettük be, mintha rozsdásak lennének. Ezenkívül, az egyik termék festővászonra emlékeztetett engem, ezért ötvöztük a rozsdát, hímzést és a cég logójában lévő égszínkék színt. Különböző kis dolgokat, drótokat és gyöngyöket fontunk bele, amelyek a fénnyel játszanak, és így még érdekesebbé teszik ezt a művészeti alkotást. A kivitelezést a cég alkalmazottai végezték. Örültem az együttműködésnek, érdekes volt. Úgy vélem, hogy ez az alkotás megbontja a mindennapok rutinját és balzsam a léleknek.

Már évek óta együttműködik a közélet ismert személyiségeivel, színészekkel, bemondókkal, menyegzői ruhát varrt és varrt az ismert Operabálba is. Örülünk, hogy az Ön alkotásait nemcsak a televízióban illetve a színház deszkáin látjuk, de már a készülő Ateliér 71 műteremben is. Örülünk a közös kreatív pillanatoknak! 

Beszélgetőpartnere:

Krajčírné Nagy Julianna

Monika Lacekovát és munkáját nyomon követheti az Instagramon

https://www.instagram.com/mola.design/
https://www.instagram.com/atelier71.sk/

Rozhovor bol uverejenený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2017

?

DO HAMULIAKOVA ZA VETROM

V minuloročnom Spravodaji sme Vás informovali, že v najbližších dňoch očakávame prekročenie veľkého miľníka a to prekročenie hranice 2000. V júni minulého roka sa prisťahoval 2000. občan Hamuliakova. Jubilejnými prisťahovalcami sú Miroslav a Monika Pikusoví, do Hamuliakova prišli pred necelým rokom.

Prečo Hamuliakovo?

Monika: Ja som z maďarskej dediny Tomášov, Miro je z mesta. Lákalo nás, že Hamuliakovo kombinuje tradičnú dedinu a predmestie. Páči sa nám tiež harmónia oboch národností, aj naše budúce dieťa chceme vychovávať dvojjazyčne.

Miroslav: Ja som sem chodil často za vodnými športami, chcel som bývať viac „poruke“. V slovenskom svete windsurfingu a kitesurfingu je „Hamuli“ pojem. Karpaty a Alpy vytvárajú akýsi lievik na vietor. Hrušovská hať medzi Hamuliakovom a Kalinkovom je široká, plytká, bez prúdu a naviac sa tu breh tak zvláštne stáča, že obvyklý severo-západný vietor dopadá krížom k brehu, čo je pre tieto športy dôležité k bezpečnosti. Takže ideálne podmienky, aj z pohľadu celej strednej Európy.

Prečo vidieť kitesurfing niektoré dni aj priamo na pláži pred obcou pri Marina Café?

Miroslav: To zase súvisí s občasným opačným vetrom, ktorý fúka od juhu. Jazdcom vtedy proti vetru pomáha aj prúd Dunaja a podmienky sú vtedy tak dobré, že lákajú športovcov aj z Rakúska a Čiech.

Ale nie je to len vietor, čo ma sem dostalo. Dunaj všeobecne robí Hamuliakovo jedinečným spomedzi všetkých obcí okolo Bratislavy, hocijaká prechádzka po hrádzi pri západe slnka, či pozorovanie migrujúcich husí je tu zážitkom. Máme aj kajak či kanoe a je to tu pre nás ako nepretržitá dovolenka pri mori.

Ako zvládate dopravu do Bratislavy, na ktorú sa mnohí sťažujú

Monika: Často dochádzame na bicykli po hrádzi, trvá to tiež hodinu, ale je to oveľa príjemnejšie ako autom. Zvažujeme kúpiť si kvôli tomu elektrický bicykel.

Nejaké postrehy na zlepšenie?

Monika: Páči sa nám susedská iniciatíva so zberom odpadu na verejných priestoroch a snažíme sa zapájať, odpadkov je tu ozaj dosť. Trápi nás tiež nelegálna skládka zeleného odpadu v lesíku za hrádzou. Chápeme, že je to dedičstvo minulosti a pre mnohých ide len o zvyk, lebo tam vidíme nosiť odpad bez pocitu viny. Ostatní by sme mali ísť pozitívnym príkladom.

Miroslav Pikus

A SZÉL FÚJT GÚTORRA

A Gútori Hírmondó múlt évi számában értesítettük Önöket, hogy a legközelebbi napokban Gútor egy nagy mérföldkövet lép át – a lakosság száma meghaladja a 2000 fős határt. 2016. júniusában beköltözött a 2000. lakos. Jubiláló lakosokként Pikus Miro és Mónika költöztek hozzánk majd egy évvel ezelőtt.

Miért éppen Gútorra esett a választásuk?

Mónika: Én eredetileg magyar faluból, Félből származom, Miro városi, és vonzott, hogy Gútor egyesíti magában a hagyományos falut és a külvárost. Tetszik az is, hogy itt harmonikusan él egymás mellett a két nemzet, születendő gyermekünket is kétnyelvű környezetben szeretnénk nevelni.

Miroslav: Én sokat jártam ide már azelőtt is a vízi sportok végett, és közelebb szerettem volna lakni. A szlovák windsurf és kitesurf közösségben Gútor fogalom. A Kárpátok és az Alpok egyfajta tölcsért képeznek a szél számára. A Körtvélyesi csatorna Gútor és Szemet között széles, sekély, áramlat nélküli, ráadásul a part érdekes kanyart vesz, így az észak-keleti szél keresztben fúj a part felé, amely a hasonló sportokhoz biztonsági szempontból fontos. Ideális körülmények ezek közép-európai viszonylatban.

Miért látni kitesurfösöket néha közvetlenül a Marina Cafe melletti partszakaszon?

Miroslav: Ez akkor van, amikor ellentétes irányú, azaz déli irányú szelek fújnak. A széllovasokat ilyenkor a dunai áramlatok is segítik és a körülmények ilyenkor rendszerint olyan jók, hogy Ausztriából és Csehországból is idecsalogatják a sportolókat.

De nemcsak a szél az, ami Gútorra hozott. A Duna közvetlen közelsége egyértelműen különlegessé teszi a falut a többi, Pozsony környéki faluval szemben. Egy röpke séta a töltésen naplementekor vagy a vándormadarak figyelése mind-mind élmény itt. Van kajakunk és kenunk, tehát az egész ittlét nekünk olyan, mintha üdülésen lennénk.

Hogyan viselik a Pozsonyba való közlekedést, amire sokan panaszkodnak?

Mónika: Sokszor megyünk biciklivel a töltés mentén, ami mindössze egy óra, de sokkal-sokkal kellemesebb, mint autóval. Gondolkozunk rajta, hogy elektromos kerékpárt is beszerzünk.

Van valami javaslatuk, min lehetne javítani?

Mónika: Tetszik, hogy a szomszédokkal karöltve sikerült önkéntes szemétgyűjtést szervezni a parton, erdőben, mert a szemétből itt sok van. Bosszant az illegális zöldhulladék-lerakat az erdőben a kis töltés mögött. Valószínűleg a múlt öröksége ez és sokak megszokásból hordják ki ide a zöld hulladékot, mert láthatólag nem ártó szándékkal teszik. A többiek viszont pozitív példaként járhatnánk elől.

Miroslav Pikus

Fordította: Mgr. Pikus Mónika

Rozhovor bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2017

?

VYRAZIL Z HAMULIAKOVA

 PaedDr. Mgr. Pavol Myjavec, PhD. je od 1.7.2014 farárom Farnosti Šamorín, pod ktorý spadá aj Hamuliakovo. Po skončení štúdií na Rímskokatolíckej cyrilometodskej bohosloveckej fakulte Univerzity Komenského v Bratislave pôsobil od roku 2002 ako kaplán v Nových Zámkoch a od roku 2004 ako administrátor v Holiciach. Od roku 2005 bol školským inšpektorom a od roku 2014 je školským dekanom

Pán farár, pôsobíte v Hamuliakove skoro 2,5 roka. Je to nielen Vaše súčasné pracovné pôsobisko, ale v tejto obci ste prežili aj svoje detstvo a mladosť. Ako ste vnímali túto obec vtedy a ako ju vidíte teraz?

Obec Hamuliakovo za svojho detstva a mladosti som vnímal ako malú malebnú obec pri Dunaji. S touto obcou sa spájajú zážitky, ktoré sú častokrát spomienkou, a pri dnešnom výraze obce sú už akoby skryté. S tým súvisí aj rozmach obce a obyvateľstva. To, čo bolo, je už menej viditeľné a badateľné.

Prečo a kedy ste sa rozhodli stať katolíckym kňazom?

Cesta ku kňazstvu bola vedená miestnym spoločenstvom veriacich na čele s bývalým dekanom – farárom Mons. Alexandrom Barcsekom. Asi od desiateho roku života som vnímal silnú podporu z ich strany k nasmerovaniu teologických štúdií. Neraz mi boli oporou v rozhodovaniach a životných skúškach. Týmto by som sa chcel poďakovať za ich príklad, ako i rady, ktorými si Pán Boh poslúžil v mojom živote na ceste ku Kristovmu kňazstvu.

Aké pastoračné výzvy vidíte vo Vašej farnosti a konkrétne v hamuliakovskej filiálke?

Je evidentné, že mesto Šamorín a filiálka Hamuliakovo sa rozrastajú čo do počtu obyvateľstva. V prvom rade vnímam potrebu patričnosti obyvateľa ku farnosti. Katolícka cirkev ponúka zjednocujúci rozmer patričnosti ku spoločenstvu napriek jazykom, kultúram a národom. Toto veľké poslanie našej Cirkvi by som rád uskutočňoval aj na miestnej úrovni vo farnosti Šamorín. K tomu sú mi nápomocní aj vdp. kapláni, ako i spoločenstvá zasväteného života prítomné vo farnosti. Ako ďalšie by som rád uviedol posilnenie sviatostného života, čiže, hlbšie spoznávanie a život s Ježišom Kristom – veriacich farnosti – v kostole, v katechézach i v stretnutiach.

Ste školským dekanom pre dekanát Šamorín. Čo všetko patrí do Vašej kompetencie? Ako vnímate súčasnú mladú generáciu?

Úloha školského dekana spočíva najmä v permanentnej formácii katechétov – učiteľov náboženskej výchovy katolíckej – ako i v spolupráci s farármi dekanátu Šamorín zabezpečiť plynulý priebeh vyučovania náboženskej výchovy na školách. Zo stretnutí s katechétmi nášho dekanátu vnímam mladú generáciu ako otvorenú pre nové poznatky a schopnú žasnúť nad skutočnosťami, ktoré ich presahujú. Sem patrí aj otvorenosť pre otázky katolíckej viery. Ona si vyžaduje trpezlivosť a jasnú orientáciu voči mladým. Tu vidím veľkú mieru zodpovednosti vedomia a nasledovania správnych hodnôt personifikovaných v Ježišovi Kristovi. Náboženská výchova tieto pravé hodnoty – Dobra, Krásy, Pravdy a Jednoty – postupne vyjavuje a odovzdáva mladej generácii v každom čase. V tomto rozmere učiaca úloha Katolíckej cirkvi na škole ako i mimo nej je nezastupiteľná. Mládeži to umožňuje dlhodobý rozlet, možnosť komunikácie nielen na školách, ale i mimo nich.

Kostol v Hamuliakove patrí medzi jeden z najstarších na Slovensku. V čom Vy vidíte jeho jedinečnosť z hľadiska sakrálnej architektúry?

Kostol v Hamuliakove je mne najbližší a najmilší spomedzi sakrálnych stavieb. Tu som strávil detské a mladícke roky, a tu sa rodilo i moje kňazské povolanie. Dávny výzor exteriéru a interiéru kostola mi je známy z dobových fotiek. Exteriér kostola je príkladom románskej architektúry polovice 13. storočia. V interiéri sa nachádzajú vzácne fresky – Biblia pauperum, obrázková Biblia – s výjavmi zo Svätého písma a zo života svätých. Som rád, že predchodca Mons. Alexander Barcsek síce dlhý čas, ale pracne za pomoci miestnych obyvateľov prinavrátil čo najautentickejšiu podobu románskej sakrálnej architektúry kostola, ktorá jej dáva aj jedinečné zaradenie medzi najzachovalejšie dobové stavby. V budúcnosti by bolo vhodné pouvažovať nad zachovaním jestvujúcej vonkajšej architektúry, ako i vnútornej, s eventuálnou materiálovou a výrazovou formou na zvýraznenie pôvodnosti chrámového priestoru.

 Na záver by som sa Vás chcela opýtať, čo by ste odkázali čitateľom Spravodaja, veriacim aj neveriacim.

Milým čitateľom Spravodaja, ako i všetkým obyvateľom Hamuliakova by som rád poprial otvorenosť srdca a mysle, aby každý prežitý deň v tejto obci bol požehnaním pre nich samých i formujúce sa spoločenstvo našej obce.

Zhovárala sa:

Miroslava Smitková

GÚTORRÓL INDULT

 PaedDr. Mgr. Pavol Myjavec, PhD. 2014 július 1-je óta a Somorjai Plébánia plébánosa, amelyhez Gútor leányegyháza is tartozik. A Pozsonyi Szent Cyril és Metód Római Katolikus Hittudományi Kar elvégzése után 2002-től Érsekújvárott volt káplán, majd 2004-től Gellén adminisztrátor. 2005-től tanfelügyelő volt, 2014-től iskolaesperes.

 Kedves Plébános Úr, Ön két és fél éve szolgál Gútoron. Gútor nemcsak a jelenlegi működési helye, de itt élte le gyermekkorát és fiatalságát is. Hogy látta a falut akkor, és hogy látja ma?

Gyermekkorom és ifjú éveim idején Gútort egy kis festői falunak tekintettem a Duna mentén. Ehhez a faluhoz sok élményem fűződik, amelyek gyakran csak emlékek, összehasonlítva a mai faluval a régi falukép mintha elmosódna. Ez a falu fejlődésével és a lakosság számával van összefüggésben. A község valamikori képe ma már kevésbé látható és észrevehető.

Miért és mikor döntött úgy, hogy a katolikus papi hivatást választja?

Utamat a papi hivatáshoz a helyi hívők csoportja vezette Barcsek Sándor Esperes úrral az élen. Körülbelül tíz éves koromtól éreztem erőteljes támogatásukat teológiai érdeklődésem terén. Nem egyszer támogattak az élet fontos pillanataiban, fontos döntések során, az élet megmérettetéseinél. Meg szeretném köszönni a példát, amelyet mutattak nekem, és a jótanácsokat mindazoknak, akiknek révén az Úr Isten a krisztusi papsághoz vezetett.

Milyen pasztorációs kihívásokat lát az egyházközségben, konkrétan a gútori leányegyházban?

Egyértelmű, hogy Somorja város és Gútor község leányegyháza tagjainak száma is növekszik. Először is a lakosság plébániaközösséghez való tartozását vélem fontosnak. A Katolikus Egyház az egyesítés lehetőséget kínálja – nyelveket, kultúrákat, nemzeteket áthidalva. Egyházunknak e nagy küldetését szeretném a helyi szinten is megvalósítani.  Ebben segítenek nekem a káplánok, a megszentelt életközösségben élő emberek, akik a plébánia területén működnek. Következő pontként említeném a hívők szentségi életének megerősítését, tehát Jézus Krisztus alaposabb megismerését és a Vele való élet megszilárdítását – a templomban, katekézisek és találkozások során.

Ön a somorjai esperesség Mi minden tartozik az Ön hatáskörébe? Hogy látja a fiatal generációt?

Az iskolaesperes feladata főleg a katekéták – katolikus hittant oktató tanárok – állandó képzése, formálása, valamint a somorjai esperesség papjaival együttműködve a hittan gördülékeny oktatásának biztosítása az iskolákban. A katekétákkal történő találkozások alapján úgy látom, hogy a fiatal generáció nyitott az új ismeretek befogadására, és képes rácsodálkozni mindarra a valóságra, amely felülmúlja az ő ismereteit. Ide tartozik a katolikus vallásra vonatkozó kérdésekre való nyitottság is. De ez sok türelmet és a fiatalokra való összpontosítást igényel. Ebben látom Jézus Krisztusban megszemélyesített valódi értékek – Jóság, Szépség, Igazság, Egység – tudatosításáért és követéséért való óriási felelősséget. A hittan ezeket a helyes értékeket – Jóság, Szépség, Igazság, Egység – fokozatosan tárja fel és adja át minden időben a fiatal generációnak. Ezen a kereten belül a Katolikus Egyház oktató szerepe az iskolákban és iskolán kívül is helyettesíthetetlen. A fiataloknak ez hosszútávú szárnyalást, fejlődést, a kommunikáció lehetőségét biztosítja nemcsak az iskolákban, de azok iskolán kívül is.

 A gútori templom az egyik legrégebbi templom Szlovákiában. Ön miben látja templomunk egyediségét a szakrális építészet szempontjából?

A szakrális építmények közül számomra a legközelebbi és legkedvesebb a gútori templom. Itt töltöttem gyermekéveimet, fiatalságomat, itt született az én papi hivatásom. A templom külső és belső formáját korabeli fényképek alapján ismerem. A templom külső formája iskolapéldája a 13. század közepe román építészetének. A templom belső terében értékes freskók (falfestmények) vannak – Biblia pauperum, képes biblia – a Szentírásból és szentek életéből vett jelenetekről. Örülök, hogy elődöm Mons. Barcsek Sándor – igaz, hogy hosszú ideig tartó szorgos munkával és a helyi lakosok segítségével – visszaadta a templom lehető legeredetibb román szakrális építészeti formáját, amely szerint besorolást nyer az egyedi legjobb állapotú korabeli építmények közé. A jövőben megfelelő lenne elgondolkodni a létező külső architektúra megőrzésén, ugyanígy a belsőn is, esetleg anyagi és kifejezési formával hangsúlyozni a templomtér eredetiségét.

Végezetül, meg szeretném kérdezni, hogy mit üzen a Gútori Hírmondó olvasóinak, hívőknek és nem hívőknek.

A Hírmondó kedves olvasóinak, Gútor lakosainak szeretném a szív és az elme nyitottságát kívánni, hogy minden megélt nap a községben egy áldás legyen számukra és a falu formálódó közösségének számára is.

Beszélgetőpartner: Miroslava Smitková

Rozhovor bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2017

?

MAXIMÁLNY RELAX A ZMYSEL PRE DETAIL

Je úžasné mať svojho koníčka, mať niečo, čo vás vo voľnom čase napĺňa, dodá novú energiu k zvládnutiu každodenných povinností. V nasledovnej časti by sme radi predstavili mladých, ktorých záľuba už prerástla hranice zábavy a prináša aj konkrétne výsledky.

Andrej Prítrský je mladý muž, ktorý čoskoro dovŕši plnoletosť. Navštevuje jedno z najnáročnejších bratislavských gymnázií a hlavu vypína vo svojej izbe nad modelárskym stolom. Ako hovorí, je to výborný oddych po dlhom a náročnom dni.

Andrej, kto alebo čo ťa priviedlo k tomuto neobvyklému koníčku?

Môj otec modeluje vo svojom voľnom čase. Stavia modely lietadiel a chodí s nimi lietať na letisko. Takže modelovanie som mal už od detstva doma. Mňa to chytilo v desiatich rokoch. Na rozdiel od otca, nemodelujem veľké funkčné modely na ovládanie, vybral som si statické, t.j. výstavné modely. Pri funkčných modeloch potrebujete veľký priestor na modelovanie a stavbu, následne čakáte na správne počasie, aby ste model mohli vyskúšať. Ja mám jeden pracovný stôl v izbe, večer po škole si zapnem film a popritom modelujem. Nie je to viazané na priestor, ani na počasie.

Minulý rok v novembri si so svojim modelom lode vyhral na súťaži zvanej „Plastiková zima“ – jednej z najväčších a najprestížnejších modelárskych súťaží na Slovensku. Bol to 12. ročník s 800 modelmi prihlásenými zo Slovenska a z okolitých štátov.

Bol to výsledok mojej desaťmesačnej práce. Vyhral som vo svojej kategórii – veková kategória 15-17. Je niekoľko vekových kategórii. Každá veková kategória sa ešte rozdeľuje na niekoľko tematických oblastí ako napríklad lietadlá a vrtuľníky, bojová technika, dopravné prostriedky.

Čo sa hodnotí na takejto súťaži?

Hodnotí sa detailné spracovanie a historická autentickosť modelu. Každý milimeter, každý detail musí byť precízne vypracovaný. Musíte myslieť na všetko. Okrem farebného a technického prevedenia modelu je napríklad dôležité aj to, že kde a kedy bola daná technika použitá – napríklad európska hlina je hnedá, ázijská hlina je žltá, ale vietnamská je oranžovo-červená. Takže ak ide o tank z Vietnamskej vojny, hlina na pásoch musí byť oranžovo-červená. Nie je jedno, ako znázorníte výfukové plyny. Ruské palivo bolo nekvalitné, takže dym z neho bol čierny. Dym z nemeckého kvalitnejšieho paliva bol tmavohnedý a bolo ho podstatne menej. Na to, aby človek čo najdôveryhodnejšie vedel zhotoviť model, si potrebuje najprv o ňom všetko najskôr naštudovať. V prípade lietadiel potrebuje vedieť, kedy bolo lietadlo používané, zistiť označenie, maskovanie lietadla, kde lietalo, za akú letku, kto bol pilotom – a podľa toho zobrať knihy, fotky, naštudovať si všetko a až potom začať na ňom pracovať.

S akým modelom si vyhral na súťaži minulý rok?

Ja sa sústreďujem na lietadlá II. svetovej vojny a to prevažne nemecké lietadlá. Dôvod je veľmi jednoduchý – Nemci mali výraznejšie lepšiu techniku a zaujímavejšie farebné prevedenie. Vyhral som však s modelom nemeckej bojovej lode zvanej Tirpitz. Mala sa podieľať na blokáde a narušovaní obchodných trás spojeneckých zásobovacích konvojov. Vyslaná bola do nórskych vôd, kde sa skrývala vo fjordoch. V roku 1944 bola potopená britským letectvom.

Prečo práve táto loď?

V roku 2007 získala táto stavebnica cenu za najlepší model lode v danej mierke. Dovtedy boli na tom stavebnice lodí dosť zle a toto bolo niečo prelomové, niečo úžasné, čo tu ešte nebolo. Tak som si ju chcel postaviť.

Aká veľká bola loď v skutočnosti a aký je tvoj model? Aká je najväčšia časť, ktorú si použil, aká je najmenšia časť?

Loď bola 253 m dlhá, môj model má 71 cm. Má to okolo 1400 dielov. Najprv som si takmer mesiac študoval návod a potom som si vytvoril pracovný harmonogram. Do 10 mesiacov som mal loď hotovú. Najväčšou časťou je trup, ktorý má 71 cm. To je jediný veľký kus, ostatné časti sú do 4 cm – delová veža, protilietadlový guľomet, atď. Najmenšími časťami sú asi zábradlia alebo očká reťazí, ktorých veľkosť je max. 1mm.

Na čo všetko si musel dávať pri modelovaní tejto lode pozor?

Toho je veľmi veľa. Uvediem jeden príklad: zábradlia. Ide o nemeckú loď, teda tvar zábradlí je trochu iný ako na lodiach amerických. Hovoríme o detaile, ktorý má asi 0,5 cm.

Prečo to robíš? Čím ťa to očarilo?

Mnohí moji rovesníci hrajú rôzne počítačové hry, pretože sa im páči daná historická udalosť, použitá vojenská technika. Ja sa s danými dopravnými prostriedkami nehrám, ja ich rekonštruujem, ja ich oživujem – staviam podľa toho, ako ich historici opísali a znázornili. Mňa to baví.

Zhovárala sa:

Ing. Juliana Krajčírová

TELJES KIKAPCSOLÓDÁS, RÉSZLETEK IRÁNTI ÉRZÉK

Kitűnő, ha az embernek van hobbyja – kedvenc időtöltése, van valami, ami kitölti a szabadidőt, erőt ad megbirkózni a mindennapi kötelességekkel. A következő részben szeretnénk bemutatni két fiatalembert, akik hobbyja már kinőtte a szórakozás határait és konkrét eredményeket hoz.

Andrej Prítrský egy fiatalember, aki csakhamar betölti a felnőttkort. Pozsony egyik legigényesebb gimnáziumába jár és kikapcsolódni a szobájában szokott a modellező asztala felett.  Ahogy elmondja, kiváló pihenés egy nehéz nap után.

Andrej, ki vagy mi vezetett el téged ehhez a nem mindennapi hobbyhoz?

Édesapám modellezik a szabadidejében. Repülő modelleket készít, és a repülőtérre jár velük. A modellezést már gyerekkorom óta láttam otthon. Engem tíz évesen kapott meg. Édesapámtól eltérően, én nem nagy funkcionális, tehát a repülők rádió távirányításra működő mását építem meg. Én makettekkel, tehát az eredeti járművek kicsinyített élethű másával foglalkozom, de ezek nem mozognak. A működőképes modelleknél az építéshez nagy térre van szükség, később meg kell várni a megfelelő időjárást, hogy az ember kipróbálhassa a modellt. Nekem ilyen gondjaim nincsenek. A szobámban van egy dolgozóasztalom, este bekapcsolok egy filmet és mellette modellezek. Nincs térhez vagy időjáráshoz kötve.

Múlt év novemberében a hajó modelleddel nyertél a „Plasztikus tél” versenyen, amely Szlovákia legnagyobb és legtekintélyesebb modellező versenyei közé tartozik. A 12. évfolyamon 800 modell vett részt Szlovákiából és a környező országokból. 

Ez tíz hónapos munkám eredménye. A 15-17 évesek kategóriáján belül nyertem. Mindegyik életkor kategória még fel van osztva további tematikus kategóriákra, mint például repülőkre és helikopterekre, harci technikára, közlekedési eszközökre.

Mit vesznek figyelembe, mit értékelnek a versenyen?

A modell részletes feldolgozása és történelmi hitelessége van értékelve. Minden milliméter, minden részletnek kell, hogy ki legyen dolgozva. Mindenre ügyelni kell. A szín- illetve technikai megszerkesztésén kívül olyan dolgok is fontosak, mint például, hol és mikor volt az adott jármű használva – az európai agyag barna, az ázsiai sárga, de a vietnami narancssárgás-pirosas. Tehát, ha egy harckocsiról van szó a Vietnami háborúból, az agyagnak a lánctalpakban narancssárgás-pirosasnak kell lennie. Nem mindegy, hogyan sikerül ábrázolni a kipufogógázokat. Az orosz üzemanyag rossz minőségű volt, tehát füstje fekete. A német jobb minőségű üzemanyag füstje sötétbarna volt és sokkal kevesebb volt belőle. A repülők esetében tudni kell, hogy mikor használták a gépet, meg kell állapítani a gép megnevezését, színeit, hol repült, milyen repülőszázadnál, ki volt a pilótája – az ilyen információk alapján lehet elővenni a könyveket, régi fényképeket, minden részletet feltárni és csak aztán kezdhetek a maketten dolgozni.

Milyen modellel nyertél a múlt éven?

Én a II. világháború repülőgépmodelljeire összpontosítok, főleg a német repülőkre. Az ok nagyon egyszerű – a németeknek sokkal jobb technikájuk volt és a gépeik színesebbek voltak. Igaz, a Tirpitz makettjével nyertem, amely német csatahajó volt. A szövetséges hatalmak ellátási hajókaravánjainak kereskedelmi útjainak támadására használták.  A norvég fjordokban tartózkodott. 1944-ben elsüllyesztették a brit légierők.

Miért épp ez a hajó?

2007-ben ez az építőkészlet nyerte a legjobb hajómodell címet az adott méretarányban. Addig a hajómodell-építőkészletek nem voltak ilyen jó minőségben. Ez valami különleges volt. Ezért szerettem volna megépíteni.

Milyen nagy volt az eredeti-igazi hajó és milyen nagy a te maketted? Mekkora a legnagyobb és a legkisebb rész?

A hajó 253 méter hosszú volt, az én makettem 71 cm. 1400 darabból áll. Először körülbelül egy hónapig az utasítást tanulmányoztam, aztán kidolgoztam a munkatervet. 10 hónapig tartott a hajó megépítése. A legnagyobb része a hajóváz/törzs, amely 71 cm. Ez az egyetlen nagy darab, a többi maximálisan 4 cm. A legkisebb darabok a hajó korlátjai és a láncok fogai voltak, nagyságuk maximálisan 1 mm.

Mi mindenre kellett odafigyelned a hajó modellezésnél?

Nagyon sok mindenre. Csak egy példa: a karzatok. Mivel német hajóról van szó, a karzatok alakja egy kicsit más, mint az amerikai hajóknál. Csak egy fél centiméternyi részletről beszélünk.

Miért csinálod? Mivel kapott meg téged a modellezés?

A kortársaim különböző számítógépes játékokat játszanak, mert érdekli őket az adott történelmi esemény, a használt haditechnika. Én az adott közlekedési eszközökkel nem játszok, én újraélesztem őket, aszerint építem, ahogy a történészek leírták, ábrázolták őket. Engem ez érdekel.

Beszélgetőpartner: Krajčírné Nagy Julianna mérnök

Rozhovor bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2017

?

NA CESTE K HVIEZDAM

Matej Živčák je ďalším príkladom toho, kedy záľuba už prerástla hranice zábavy, a prináša aj konkrétne výsledky. Maťo má 13 rokov a hrá hokej. Nedávno sa vrátil z Kanady z najprestížnejšieho a najväčšieho mládežníckeho medzinárodného turnaja v hokeji.

Maťo, pred niekoľkými dňami si sa vrátil z Kanady. Kde si bol, na akom turnaji?

Bol som na turnaji PEE – WEE v Quebecu, ktorý má dlhoročnú tradíciu a obrovskú prestíž. Na celom svete je považovaný za neoficiálne majstrovstvá sveta hráčov v danej vekovej kategórii (13 roční). História turnaja začala v roku 1960, keď hralo 28 tímov. Tento rok bol 58. ročník turnaja so 121 tímami z celého sveta. Už tradične svoje zastúpenie majú aj kluby NHL. V minulosti tu štartovali hráči ako Marián Hossa, Mario Lemieux, Vincent Lecavalier, Wayne Gretzky a celkovo asi 1.336 hráčov, ktorí sa turnaja zúčastnili, si v budúcnosti zahrali aj v NHL.

Kde sa hral tento turnaj?

Hlavným štadiónom je Videotron centrum v meste Quebec, kapacita je 17.500 ľudí. Na tomto štadióne trénujú juniorskí hokejisti, ktorí sa pripravujú do NHL. Každoročne turnaj navštívi viac ako 200.000 divákov.

Sú to pre nás neuveriteľné čísla. Ako si sa na takýto turnaj dostal?

Minulý rok koncom leta sa konal výber v Trenčíne. Išiel som to skúsiť a vybrali ma. Na jeseň sme chodili na prípravné zápasy a 9. februára sme dvadsiati odleteli do Kanady. Boli sme tam takmer dva týždne.

Do veľkého sveta si išiel sám, bez rodičov? Ako si to zvládol?

Otec síce letel so mnou, ale v podstate so mnou ani nebol. Hráči sú ubytovaní po dvojiciach v kanadských rodinách. Starajú sa o nich, presne akoby boli členmi rodiny. Mal som skvelých “náhradných rodičov”. Majú označenie hokejová mama a hokejový otec. ☺

Pri 120 tímoch muselo byť veľmi náročné nájsť toľko rodín, ktoré žijú hokejom a ubytujú toľko detí. Keď je 20 detí na tím, hovoríme o 2400 deťoch a k tomu ešte tréneri. To musí byť minimálne 1300 rodín, ktoré sa angažujú.

Neviem, aké náročné to bolo organizačne zvládnuť, ale teraz som na vlastné oči videl, že Kanada hokejom naozaj žije. Na každom rohu máte klziská, štadióny, všade sa hrá. Vo voľnom čase všetci vyťahujú hokejku. Po večeroch sme s hokejovým otcom hrávali hokej na otvorenom klzisku za ich domom. Je to celkom iný svet.

Ako ste sa umiestnili? Obstáli ste?

Nešlo o výsledok, ale o zážitok a motiváciu – stretnúť sa s naozajstným zámorským hokejom.

Ako si sa dostal k hokeju?

Mama vždy spomína, že keď sme boli so sestrami malí, boli sme často chorľaví. Vtedy uvidela v škôlke plagátik krasokorčuľovania v Hamuliakove, na ktorom boli uvedené blahodarné účinky korčuľovania a pobytu na zimnom štadióne na zdravie. Tak nás tam všetkých zapísala. Cieľom bolo posilniť naše zdravie. To bolo pred 8 rokmi. Cieľ sa dosiahol, naozaj sme málokedy chorí. Pridružený efekt bol, že všetci sme podľahli korčuľovaniu.

Takže si začal s krasokorčuľovaním?

Áno. Rok som sa venoval krasokorčuľovaniu. Teraz viem, že to bolo veľmi dobré. Pomohlo mi to v osvojovaní si techniky.

Kde si hrával a kde hráš teraz?

Začal som a stále som členom Hokejového oddielu Hamikovo v Hamuliakove. Mám tu výborných trénerov. Keďže v mojej vekovej kategórii je nás málo, hrám v českej lige za Břeclav, kde náš tím skončil druhý.

Chodíš na osemročné gymnázium v Šamoríne, si v sekunde, t.j. si siedmak. Školu zvládaš výborne. Koľko tréningov mávaš týždenne a ako to zvládaš s učením?

V Čechách hosťujem jeden deň v týždni, to znamená, že fyzicky musím ísť na tréning do Čiech. Okrem toho mám v Hamuliakove tréningy trikrát poobede a trikrát ráno. Pred tréningom si napíšem úlohy a po tréningu sa učím. Okrem hokeja sa venujem ešte hokejbalu.

Spomínal si svoje sestry. Tiež vydržali na ľade?

Áno. Emma, moja dvojička, tri roky krasokorčuľovala, ale potom tiež prešla na hokej. Aj sme spolu hrávali. Teraz už nie, lebo chlapci sú už silnejší ako dievčatá a tak dievčatá hrávajú s mladšou vekovou kategóriou chlapcov. O rok mladšia sestra Tamarka zostala pri krasokorčuľovaní.

Ako to všetko stíhajú rodičia?

Nuž, veru, tá logistika niekedy dá naozaj zabrať. Hlavne, keď sme traja na troch miestach, a rodičia sú len dvaja.

Predpokladám, že hokeja sa len tak nevzdáš a budeš v ňom pokračovať aj v budúcnosti.

Hokej mám veľmi rád a chcel by som ho hrať čo najdlhšie. Chcel by som reprezentovať Slovensko a ako každý chlapec, ktorý hrá hokej, snívam o NHL.

Držíme Ti palce.

Zhovárala sa:

Ing. Juliana Krajčírová

ÚTON A SZTÁROK FELÉ

Matej Živčák egy következő példa arra, kinek a kedvenc időtöltése – hobbyja már kinőtte a szórakozás határait és konkrét eredményeket hoz. Maťo 13 éves és hokizik. Nemrég tért haza Kanadából az egyik legtekintélyesebb és legnagyobb ifjúsági nemzetközi jégkorong tornáról.

Maťo, néhány nappal ezelőtt tértél haza Kanadából. Hol voltál, milyen tornán?

PEE-WEE tornán voltam Quebec városban, amelynek már több éves hagyománya van. Az egész világon az adott életkor kategória (13 évesek) nem hivatalos világbajnokságának tekintik.  A bajnokság története 1960-ba nyúlik vissza, mikor 28 csapat birkózott meg egymással. Ez év az 58. évfolyam volt és a világ 121 csapata mérte össze erejét. Az NHL klubok is képviseltetik magukat. A múltban sok neves játékos vett részt a bajnokságon, mint Marián Hossa, Mario Lemieux, Vincent Lecavalier, Wayne Gretzky és a bajnokságon résztvevő játékosok közül 1336-an később az NHL-ben is játszottak.

Hol zajlott le a bajnokság?

A fő stadion a Videotron centrum Quebec városában volt, amelynek befogadóképessége 17.500 fős. Ezen a stadionon edzenek a NHL junior jégkorongozók. Évente 200.000 néző vesz részt a bajnokságon.

Ezek számunkra hihetetlen számok. Hogy kerültél el a bajnokságra?

Múlt évben a nyár végén volt egy selejtező Trencsénben. Kipróbáltam és sikerült, kiválasztottak. Ősszel felkészítő meccseket játszottunk és február 9-én repültünk Kanadába. Csaknem két hetet töltöttünk ott.

A nagy világba magad mentél, szülők nélkül. Hogy birkóztál meg ezzel a feladattal?

Habár édesapám velünk utazott, de nem volt igazán velem. A játékosok párosával vannak családoknál elhelyezve. A családok törődtek velünk, mintha a család tagjai lettünk volna. Kitűnő „hokiszüleim“ voltak, így hívtuk őket – hokimama és hokipapa. J

Biztos nehéz volt 120 csapatot elszállásolni családoknál. Ha mindegyik csapatra húsz gyerek jut és még hozzá az edzők, akkor legalább 1300 családot kellett bevonni.

Nem tudom, hogy milyen nehéz volt ezt megszervezni, de most saját szememmel láttam, hogy egész Kanada a hokival él. Minden sarkon van jégpálya, stadion, mindenhol játszanak. A szabadidőben mindenki a hokiütőt előveszi. Esténként a hokipapával játszottunk a szabadtéri jégpályán a ház mögött. Egészen más világ.

Milyen helyezést értetek el?

Nem az eredmény volt a fontos, hanem az élmény és a motiváció – találkozni az igazi tengerentúli jégkoronggal.

Hogy kerültél a jégkoronghoz?

Édesanyám mindig emlegeti, hogy mikor kicsik voltunk a testvéreimmel, gyakran voltunk betegek. Az óvodában meglátott egy röpcédulát, amely műkorcsolyázásra toborozta a gyerekeket és többek között fel volt tűntetve a jégpályán levő tartózkodás pozitív hatása az egészségre. Így mindannyiunkat bejelentett. Célja az egészségünk megerősítése volt. A cél teljesült és az eredmény az lett, hogy a korcsolyázás rabjai lettünk.

Tehát először műkorcsolyáztál?

Igen, egy évet műkorcsolyáztam. Ma tudom, hogy ez nagyon jót tett a technikámnak.

Hol játszottál és hol játszol ma?

Gútoron kezdtem a Hamikovo Jégkorong Egyesületben és máig is itt vagyok. Kitűnő edzőim vannak. Mivel az életkor kategóriámban kevesen vagyunk, a cseh ligában játszom – Břeclavban, ahol második helyen vagyunk.

A somorjai nyolcéves gimnázium szekundós diákja vagy, tehát hetedikes. Az iskola kitűnően megy. Mennyi edzésed van hetente, és hogy tudod az iskolával összehangolni?

Csehországba hetente egyszer megyek. Ezen kívül Gútoron van három reggeli és három délutáni edzésem. Az edzés előtt megírom a leckéket, az edzés után tanulok. A hokin kívül még hokejballozok.

Említetted a lánytestvéreidet. Ők is kitartottak a jégen?

Igen. Emma, az ikertestvérem, három évig műkorcsolyázott, és aztán átment a jégkorongra. Valamikor együtt játszottunk, de most már kevésbé. A lányok az egy évvel fiatalabb fiúk kategóriájával játszanak. A másik, egy évvel fiatalabb húgom, maradt a műkorcsolyánál.

Hogy bírják a szülők?

Hát, igen, a logisztika néha tényleg komplikált. Mi hárman vagyunk, és szüleink csak ketten.

Gondolom, folytatni szeretnéd a jégkorongot a jövőben is, nem adod fel könnyen.

Nagyon szeretem ezt a sportot és még sok éven keresztül szeretném játszani. Jó lenne egyszer Szlovákiát képviselni, és mint bármelyik fiú, aki hokizik, én is álmodok az NHL-ről.

Szorítunk.

Beszélgetőpartner: Krajčírné Nagy Julianna mérnök

Článok bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2017

?

Minulý rok (pozn. máj 2016) sme uviedli rozhovor s dvoma malými úspešnými krasokorčuliarkami. Dievčatá ďalej pracujú na sebe a žnú jeden úspech za druhým. A to nielen doma, ale už aj v zahraničí.

. 

Z KRASOKORČULIARSKYCH NÁDEJÍ SA RODIA “OZAJSTNÉ” KRASOKORČULIARKY

 .

Aká bola vaša posledná sezóna? Kde všade ste boli?

Hanka:

Na Slovensku som pretekala celkom na 9-tich pretekoch. Prvé mi moc nevyšli, ale potom sa mi už darilo. Nakoniec sa mi na majstrovstvách SR podarilo obhájiť titul. Túto sezónu som bola aj na troch pretekoch v zahraničí, kde bolo 85 pretekárok zo 17-tich krajín. V Slovinsku a v Srbsku som skončila prvá a na posledných pretekoch v Taliansku som bola druhá. Boli to tri z piatich pretekov Európskeho pohára, kde som v celkovom hodnotení skončila na 1. mieste. Teraz musím veľa trénovať, lebo chcem aj budúcu sezónu zabojovať o Slovenský aj Európsky pohár.

Laura:

Ja som bola túto sezónu tiež iba na 9-tich pretekoch na Slovensku, kde som sa umiestňovala na 2. až 5. mieste. Som celkom spokojná, lebo sa pomaly zlepšujem a na majstrovstvách SR sa mi podarilo skončiť na 2. mieste. V zahraničí som bola v Slovinsku (11. miesto) a v Taliansku (8. miesto), kde sa mi voľná jazda moc nevydarila. Teraz sme začali s Hankou trénovať dvojitého axla a trojité skoky, ktoré sú veľmi ťažké. Budúcu sezónu by som chcela s novou voľnou jazdou zabojovať o medailu.

Roman Čermák

A múlt évi kiadásban olvashatták beszélgetésünket két fiatal ügyes műkorcsolyázó lánnyal. A lányok tovább keményen edzenek, és sikert sikerre halmoznak. Nemcsak otthon, de már külföldön is.

A MŰKORCSOLYÁZÓ REMÉNYEKBŐL „IGAZI” MŰKORCSOLYÁZÓK SZÜLETNEK

 .

Milyen volt az utolsó műkorcsolyázó évadotok? Hol mindenhol voltatok?

Hanka:

Szlovákiában 9 versenyen vettem részt. Az elsők nem igazán jöttek be, a többi jobb volt. Végül is a Szlovák Bajnokságon sikerült megvédeni a múlt éven szerzett címet. Ebben az évadban három külföldi versenyen is voltam, ahol 17 állam 85 versenyzője vett részt. Szlovéniában és Szerbiában első voltam és az utolsó versenyen Olaszországban másodikként helyezkedtem el. Ezek a versenyek a Európai Serleg öt versenyének három futamai, melyeken az összegzésben első lettem. Most sokat kell edzenem, célom, hogy a jövő évadban megvédjem a Szlovák és az Európai Serleget is.

Laura:

Ebben az évadban Szlovákiában én is csak 9 versenyen vettem részt, ahol a 2. illetve 5. helyen végeztem. Meg vagyok elégedve, mert lassan, de biztosan fejlődöm és a Szlovák Bajnokságon 2. lettem. Voltam Szlovéniában (11. hely) és Olaszországban (8. hely), ahol nem úgy sikerült a kűr, ahogy szerettem volna. Hankával nemrég a dupla axelt és a hármas ugrásokat kezdtük gyakorolni, amelyek nagyon nehezek. A jövő évadban új kűrrel szeretném megcélozni a dobogót.

Roman Čermák (Fordította: knj)

Rozhovor bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2016

?

Anna Paráková s Eddim Spencehom

… alebo Ako sa človek dostane od ekonómie cez územné plány až k umeleckým tortám?

Keď som išla urobiť rozhovor s pani Ankou Parákovou, vítala ma doma s Územným plánom obce Hamuliakovo. Pravdu povediac, ako inak – pomyslela som si, ona s územným plánom žije, už som si na to za posledné mesiace ako kolegyňa poslankyňa, zvykla. Je jednoznačne najväčšou znalkyňou mapy Hamuliakova.

Ste inžinierkou ekonómie. Ako ste sa dostali k oblasti výstavby a územného plánovania?

V Hamuliakove žijem od roku 2002. Za poslankyňu obecného zastupiteľstva som bola zvolená v roku 2006 a sama som si vybrala Komisiu pre výstavbu, územné plánovanie a dopravu. Som detailista, mám rada poriadok. Nechcela som len kritizovať a sťažovať sa, čo ako by malo byť. To je jednoduché. Pre mňa bolo výzvou urobiť niečo pre to, aby situácia bola iná – aby bol poriadok, aby bolo všetko v súlade s najdôležitejším právnym dokumentom rozvoja obce – územným plánom.

Ako ste sa dostali k umeleckým tortám? Prvý krát som sa o Vašich šikovných rukách dozvedela, keď ste v roku 2010 do vianočného stánku Klubu Zvonček prispeli prekrásnymi medovníkmi. Následne sme zorganizovali kreatívne poobedie „Veľkonočné kreácie z marcipánu“ a taktiež zdobenia tort s marcipánom v kultúrnom dome v Hamuliakove. Ako sa to celé začalo?

Vždy som mala blízko k umeniu. Rada maľujem a modelujem. Torty robím už viac ako 30 rokov. Mala som sen – chcela som podnikať v tejto oblasti. Ale začala som študovať vysokú školu a tento koníček musel ísť bokom. Školu som už dávno skončila, vychovala tri deti a tak som sa vrátila k mojej srdcovej záležitosti. Nerobím to ako zárobkovú činnosť, ale ako potešenie. Pre mňa to predstavuje úžasný relax. Aj keď niekedy je to adrenalín, keď tlačí čas a musím stihnúť termín.

Dá sa hovoriť o Vašej obľúbenej torte? Je taká?

Nie. Ešte som nikdy nebola spokojná s výsledkom. Som nesmierne náročná na seba a vždy by som vedela čo vylepšiť. Dvakrát tú istú tortu nerobím. Práve preto ma to tak veľmi baví, lebo to nie je manufaktúra – je to vždy jedinečné a je to umelecké. Najradšej mám, keď mi záujemcovia povedia chuť, motív, farebnú kombináciu a detaily už nechajú na mňa a vtedy mám veľký priestor na vlastnú realizáciu. Vždy začínam skicou – najprv tortu nakreslím na papier, pri zložitejších robím aj maketu, aby som proporčne aj technicky doriešila detaily. Veľakrát sa inšpirujem internetom – a to stránkami mojich obľúbených svetových cukrárov.

Čo rada modelujete? Máte nejaký rebríček?

Áno. Najväčšiu radosť mám z kvetov, z každého lupeňa a z každej žilky, potom detské motívy, postavičky a nakoniec technické veci. Napríklad, keď som modelovala lietadlo, stiahla som technický list a výkresy daného typu lietadla, naštudovala som si ich a podľa nich som urobila vernú kópiu z fondánu.  Je to nesmierne zaujímavé. Raz ste kvetinár-florista, inokedy maliar, aranžér, kaderník, potom krajčír alebo konštruktér.

Už dlhé roky prispievate do časopisu Torty od mamy (používateľské meno AnkaP) a Maminka.

Áno, celkom často. V týchto časopisoch nájdete moje fotorecepty – ktorá torta sa ako robí, ale aj moje vlastné recepty – hlavne pre alergikov -bezlepkové a bezlaktózové.

V októbri 2015 sa v Piešťanoch konala celoslovenská výstava a súťaž tort, medovníkov a ručných prác. Domov ste priniesli jedno 1. a jedno 4. miesto.

Prvýkrát som sa prihlásila do tejto súťaže, ktorej sa zúčastnilo viac ako 90 amatérskych cukrárov. Témou boli svadobné torty. V kategórii „Jedlé torty“ – t.j. všetko je jedlé, som sa umiestnila na 1. mieste. Bola to torta zdobená modelovanými jedlými kvetmi a ručne maľovanou nevestou a v kategórii „Ozdobené makety svadobných tort“ – t.j. základ torty je napríklad z polystyrénu, ale poťah a modelovaná ozdoba musí byť jedlá, som sa umiestnila na 4. mieste s tortou s 2 pávmi.

Torty vyzerajú fantasticky a viem, že chutnajú úžasne. Máte ešte nejaké ciele – nejaké méty?

Ak raz budem mať na to čas, rada by som sa zúčastnila celosvetovej výstavy a súťaže v Londýne. Pred troma rokmi som sa bola na to pozrieť. A nielen pozrieť sa, ale mala som príležitosť zúčastniť sa kurzov a stretnúť niektorých mojich obľúbených svetových cukrárov. Učila som sa napríklad modelovať od Alana Dunna alebo od svetovej jednotky  v zdobení tort kráľovskou glazúrou, staršieho pána Eddieho Spenceho, ktorý robil svadobnú tortu pre princa Charlesa a Dianu. Dúfam, raz sa mi podarí zúčastniť sa tejto prestížnejšej svetovej súťaže.

Zhovárala sa:
Ing. Juliana Krajčírová

Szlovákia legjobb amatőr cukrásznője gútori lakos

.

Avagy hogyan jut el az ember a közgazdaságtól a területrendezési terveken keresztül a művészi kivitelezésű tortákig?

Amikor a beszélgetés céljából meglátogattam Anka Parákovát, Gútor Területrendezési Tervével a kezében fogadott. Őszintén szólva – úgy gondoltam, ő e tervvel él. Ezt már, mint képviselő kolléga, az utóbbi hónapok alatt megszoktam. Az egyöntetű, hogy Gútoron ő e terv legjobb ismerője.

Ön közgazdászmérnök. Hogy került a területrendezéshez?

Gútoron 2002 óta élek. 2006 őszén lettem a helyi önkormányzat képviselője és magam választottam az Építési, Területrendezési és  Közlekedési Bizottságot. Nagyon rendszerető és pedáns vagyok. Nem akartam csak kritizálni és panaszkodni, hogy minek hogy kellene lennie. Ez túl egyszerű. Számomra az volt a kihívás, hogy tegyek azért valamit, hogy a helyzet más legyen – legyen rend, és minden a község területfejlesztésének és területrendezésének legfontosabb jogi okiratával összhangban legyen.

Hogyan jutott el a művészi kivitelezésű tortákhoz? Az Ön kézügyességéről akkor vettem tudomást, amikor 2010-ben a Csengettyű /Zvonček/ Klub karácsonyi kiállító standján megjelentek a gyönyörű mézes süteményei. Ezt követően a „Húsvéti alkotások marcipánból”, valamint „Torták díszítése marcipánnal“ címmel alkotó délutánt szerveztünk a gútori kultúrházban. Mindez hogy kezdődött?

Mindig is nagyon közel álltam a művészethez. Szeretek festeni és modellezni. Tortákat már több mint 30 éve készítek. Arról álmodoztam, hogy vállalkozó leszek ebben a szakmában. De ekkor már elkezdtem egyetemi tanulmányaimat és ezt a hobbit félre kellett tennem. Az egyetemet már régen befejeztem, felneveltem három gyermekemet, és akkor visszatértem szívem régi vágyához. Ezt nem mint kereseti tevékenységet végzem, hanem saját örömömre. Számomra ez a tevékenység nagyszerű pihenést jelent, bár néha már az adrenalin szint növekedésével párosul, ha szorít az időpont.

Beszélhetünk kedvenc tortájáról? Van ilyen?

Nincs. Még sohasem voltam megelégedve az eredménnyel. Végtelenül igényes vagyok magammal szemben. Mindig tudom, hogy hol lehetne javítani. Kétszer ugyanazt a tortát nem készítem. Ezért érdekel ez a tevékenység, ez nem sorozatgyártás, minden darab egyedi és művészi. Azt szeretem, ha a megrendelő megmondja, milyen ízt kíván, a motívumot, a színösszeállítást és a részleteket rám hagyja – széles teret hagyva a megvalósításnak. Mindig vázlattal kezdem. A tortát papíron megrajzolom, bonyolultabb esetben makettet is készítek, hogy arányaiban és technikailag is kidolgozhassam a részleteket. Gyakran merítek ötleteket az internetről, kedvenc világhírű cukrászaimtól.

Mit szeret modellezni? Van valamilyen sorrend?

Igen. Legnagyobb örömet számomra a virágok jelentik, minden sziromlevél, erezet. Továbbá a gyermekmotívumok, apró alakocskák és végül a műszaki dolgok.  Például amikor repülőt modelleztem, az internetről lehúztam az adott típus műszaki adatait, rajzait, ezeket áttanulmányoztam, majd ennek alapján elkészítettem fondantból a gép hű kicsinyített mását. Ez nagyon érdekes. Az ember egyszer virágszakértő, máskor festő, kirakatrendező, fodrász, majd szabó vagy akár konstruktőr.

Már évek hosszú során jelennek meg cikkei: Torták édesanyámtól /Torty od mamy/ és a Maminka szaklapokban AnkaP fedőnéven.

Igen, gyakran. Ezekben a lapokban fényképes receptekkel dolgozom – arról, hogy melyik torta hogyan készül. De közlök saját recepteket is, főleg allergiások számára – liszt és laktózérzékenyeknek.

2015 októberében Pőstényben rendezték meg a torták, mézes sütemények, kézimunkák szlovákiai versennyel egybekötött kiállítását. Innen egy első és egy negyedik helyet hozott haza.

Először jelentkeztem ebbe a versenybe, melyen több mint 90 amatőr cukrász vett részt. A téma az esküvői torta volt. Az „Ehető torta“ kategóriában, ahol minden részlet elfogyasztható, első helyet értem el. Ez egy virágokkal, kézzel festett menyasszonnyal díszített torta volt. Az „Esküvői torták díszített makettjei“ kategóriában a torta alapja polisztirénből készült, viszont a bevonat és a díszítés ehető volt. Ebben a kategóriában a negyedik helyen végeztem, a tortán két páva ékeskedett.

A torták fantasztikusan néznek ki és tudom, hogy nagyon ízletesek. Vannak még további céljai, elképzelései?

Ha egyszer lesz rá időm, szeretnék részt venni a Londonban hagyományosan megrendezett versennyel egybekötött világkiállításon. Három évvel ezelőtt meglátogattam ezt a rendezvényt, nemcsak mint látogató, hanem alkalmam nyílt találkozni kedvelt világhírű cukrászaimmal és részt venni az általuk szervezett kurzusokon. Tanultam modellezni, például Alan Dunntól, vagy a királyi glazúrral történő díszítés világranglistáját vezető Eddi Spencetől öregúrtól, aki Charles herceg és Diana hercegnő esküvői tortáját készítette. Remélem, hogy egyszer sikerül részt vennem ezen az előkelő világversenyen.

Beszélgetőpartner: Krajčírné Nagy Julianna mérnök

Rozhovor bol uverejnený v Hamuliakovskom spravodaji v máji 2016

?

Nie tak dávno, v roku 2000 Hamuliakovo malo takmer 900 obyvateľov. Všetci sa poznali. Ale za posledných 16 rokov sa veľa zmenilo. Prisťahovalo sa mnoho nových obyvateľov z rôznych kútov Slovenska. A už sa nepoznáme. Preto sme sa rozhodli, že v našom Spravodaji budeme prinášať príbehy ľudí, ktorí sú niečím výnimoční, ktorých životy sa niečím neobvyklým zmenili.

.

Denne stretávame vo svojom okolí mnoho ľudí. Každý z nich má svoj jedinečný príbeh. Niektoré z nich poznáme, pokiaľ stretávame našich známych, a niektoré sú pred nami skryté. Ich odkrytie nás veľakrát prekvapí, pretože sme ani netušili, čo sa v nich skrýva. Často ste možno stretli v našej obci skromného usmievavého pána na prechádzke so svojimi dvoma malými psíkmi. Určite mnohí netušíte, že týmto obyvateľom našej obce je jeden z najlepších kardiochirurgov Slovenska a PREDNOSTA KLINIKY KARDIOCHIRURGIE A PRIMÁR ODDELENIA KARDIOCHIRURGIE NÁRODNÉHO ÚSTAVU SRDCOVÝCH A CIEVNYCH CHORÔB, MUDR. MICHAL HULMAN.

.

Ako dlho žijete v Hamuliakove a prečo ste si vybrali práve Hamuliakovo?

V Hamuliakove žijeme 11 rokov. Sťahovali sme sa 1.5.2005. A prečo? Chceli sme odísť z Bratislavy, našli sme si dom, ktorý sa nám páčil, a tak sme sa presťahovali do Hamuliakova

Ako ste sa dostali k medicíne ako takej a hlavne k Vašej špecializácii?

Ako študent gymnázia som chcel ísť na medicínu. Možno to bolo podmienené aj génmi, pretože keď som sa dostal na medicínu, otec mi povedal, že aj on chcel ísť niekedy študovať medicínu a skončil ako stavebný inžinier. Neviem to celkom presne vysvetliť, ale stále to bolo o tom, že chcem robiť kardiochirurgiu. A napokon som sa na ňu po škole dostal, nastúpil som a už som tam 31 rokov. Čo sa týka kardiochirurgie ako takej, je nás na Slovensku s atestáciou na tento odbor možno zhruba 14-16 ľudí. Národný ústav je jediný ústav, ktorý robí celé spektrum výkonov a tak lekári, ktorí robia všetky zákroky, sú asi štyria alebo piati. Paradoxne hneď dvaja z tohto počtu bývame v Hamuliakove. Okrem mňa je to aj môj kolega Martin Beňa. Národný ústav je jediné transplantačné centrum a to vyplýva aj z toho, že na počet výkonov, ktoré sa na Slovensku robia, to stačí. Pokiaľ pracovisko robí málo výkonov, stúpa riziko komplikácií a riziko úmrtia.

MUDr. Martin Beňa

Čo vyžaduje Vaša práca?

Naša práce principiálne vyžaduje hlavne trpezlivosť rodiny. Tá trpezlivosť je viazaná hlavne na to, že tie výkony sú relatívne dlhé a hlavne neplánované. Dňom, nocou, soboty, nedele, takže tá rodina tým dosť trpí a záleží to aj od ich trpezlivosti, ako ten chirurg pristupuje k práci.

Čo by mal človek robiť, aby sa nemusel ocitnúť na Vašom operačnom stole?

Zdravo žiť (úsmev). Viete to je komplikovanejšie, lebo k tomuto typu ochorení často vedie aj genetická záťaž. Čiže, pokiaľ má niekto rodičov alebo starých rodičov, ktorí mali ischemickú chorobu, tak ju bude mať pravdepodobne tiež.  Preto tu treba držať prísnu životosprávu, nechať si kontrolovať tukové látky, cholesterol, ktoré spôsobujú vápenatenie ciev, aby ho táto choroba nepostihla. Takže veľmi to záleží od tej geneticky, ktorú človek zdedí.

Ako trávite voľný čas, ako relaxujete?

No pokiaľ človek nie je takú uťahaný, že len spí, snažím sa byť s rodinou, venovať sa rodine a potom aj nejakým osobným koníčkom, ku ktorým v mojom prípade patrí golf. A nakoniec máme doma dvoch psov, aj keď malých, ale tí tiež vyžadujú to, aby sa s nimi človek chodil prechádzať a je to dobré, lebo je to pravidelný pohyb. A to je presne o tom zdravom štýle, kde odbúranie stresu je možné len fyzickou aktivitou. Či je to prechádzka so psom, bicyklovanie, alebo hranie golfu.

Zhováral sa: Jaroslav Lacuška

Nem is olyan régen, 2000 táján Gútornak nagyjából 900 lakosa volt, mindannyian ismerték egymást. Az utóbbi 16 év alatt sok minden megváltozott. Sok új polgár telepedett le községünkben Szlovákia különböző részeiről.  Már sajnos nem ismerünk mindenkit. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Hírmondó hasábjain bemutatunk néhány olyan embert, akik érdekesek lehetnek számunkra is.

.

Valamikor mindenki mindenkit ismert Gútoron, és köszöntek is egymásnak, miként minden hasonló faluban. Amióta gyarapodott lakóhelyünk, ez már nincs így, pedig több értékes polgár megérdemelné, hogy megismerkedjünk vele. Például azzal a kedves, mosolygós úrral, aki két kis kutyusával sétál csaknem naponta.  Ő az egyik legjobb szívorvos Szlovákiában, éspedig az ismert, pozsonyi székhelyű

SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI MEGBETEGEDÉSEK NEMZETI INTÉZETÉNEK ELÖLJÁRÓJA, A SZÍVSEBÉSZETI KLINIKA OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOSA:  DR. MICHAL HULMAN. Vele beszélgettünk.

Mikortól él Gútoron és miért éppen ezt a települést választotta?

Immár 11 éve élek itt, 2005 május elsején költöztünk ide családommal. Hogy miért? El akartunk menni Pozsonyból és itt találtunk egy megfelelő házat.

 Hogy került kapcsolatba az orvostudománnyal és miért éppen ezt a szakterületet választotta?

Már gimnáziumi tanulóként az orvostudományi egyetemet tűztem ki célul. Lehetséges, hogy ebben is van egy kis genetika, hiszen amikor bejutottam az egyetemre édesapám elmondta, hogy annak idén ő is orvos szeretett volna lenni, aztán valahogy mégis építészmérnök lett belőle. Nem tudom pontosan miért, de az elejétől foga a szívsebészet érdekelt, tudtam, hogy ezzel szeretnék majd foglalkozni. Az egyetem elvégzése után ez sikerült is, hiszen 31 éves koromban be is léphettem a klinikára. Ami pedig a szívsebészetet illeti, nálunk Szlovákiában ezen a szakterületen körülbelül 14-16 orvos rendelkezik szakorvosi képesítő vizsgával (atesztációval). A Nemzeti Intézet az egyedüli olyan intézmény, amely széles spektrumú beavatkozásokat végez ezen a téren, itt négy illetve öt orvos végzi ezeket a műtéteket. Érdekes módon ezekből a doktorokból ketten Gútoron lakunk. Rajtam kívül még kollégám, Martin Beňa is gútori polgár. A Szív – és Érrendszeri Megbetegedések Nemzeti Intézete az egyedüli intézmény Szlovákiában, amely szívátültetést végez, ez egyelőre elegendő a hazánkban elvégzett szívátültetési beavatkozások számát tekintve. Ugyanis ha az intézmény nem kellő számú beavatkozást végez, emelkedik a szövődmények kockázata, illetve az elhalálozás veszélye.

Mit követel a munkája?

Elsősorban a családom türelmét, toleranciáját. Ez főként azért fontos, mert a műtétek hosszadalmasak, ezért a szükséges idő többnyire kiszámíthatatlan. Hosszú nappalok vagy éjszakák, szombatok és vasárnapok egyaránt, ezt megérzi a család is. Bizony a családi háttér is befolyásolja, hogy az az orvos miként végzi munkáját.

Miként lehet megelőzni azt, hogy az ember ne kerüljön az ön műtőasztalára?

Egészségesen kell élni! (nevetés). Tudja, azért ez egy kicsit bonyolultabb, mert az ilyen típusú betegségeknél többször a genetika is meghatározó.  Amennyiben valakinek a szülei, nagyszülei iszkémiás szív- és érrendszeri – betegségekben szenvedtek, akkor nagy valószínűséggel ön is ezzel küzd majd. Ilyenkor szigorú egészséges életmódot kell megtartani, folyamatosan ellenőrizni a zsír-és koleszterin szintet, amelyek az érrendszer elmeszesedését idézik elő. Csak így érhetjük el, hogy ne tudjon felülkerekedni a betegség. Tehát nagyban függ a genetikától, attól mit is örököltünk. De az életmódunktól is.

Miként tölti szabadidejét?

Hát, ha nem vagyok annyira kimerülve, hogy alszom, igyekszem minél több időt a családommal tölteni, valamint néhány órát szentelni hobbimra, ami számomra a golf. És van még két kutyusom is. Igaz kis növésű négylábúakról van szó, de ők is megkövetelik, hogy sétálni menjünk, ha lehet, akkor naponta. És ez jó, mert ez rendszeres mozgás. Ez az, amiről beszéltem, az egészséges életmód, hiszen leküzdeni a sok stresszt, ami mindannyiunkra zúdul, csakis mozgással lehet. Fő, hogy mozogjunk, akár kutyánkkal sétálunk, kerékpározunk vagy golfozunk.

Beszélgetőpartner: Jaroslav Lacuška

Fordította: Molnár Anikó, mérnök